Budapest Régiségei 15. (1950)

Pataki Vidor: A budai vár középkori helyrajza 239-299

házat Buzlay Mózes leánya: Báthory György né, Báthory István temesi főispánnak ajándékozza ; a Korosiak szomszéd házáról még 1523-ban is hallunk, ekkor ajándékozza Korosi Kys máskép Belez Mihály fia Jeromos, öccsének: Bernátnak. B házak mind, az említett Kis-utcával együtt, a mai Országház-utca 1. és 3. (Hr. sz. 6590—6591.), vagyis a mai Pénzügy­minisztérium és Egyetemi nyomda helyén keresendők ; Arezzoi Antal pedig házát 1512-ben az esztergomi Krisztus-kollégiumra hagyja, utóbbi pedig évi 10 forintért örökbérbe adja Péchy-Tamásnak, Kanczlyr Angelus és (Beriszló) Péter fehérvári prépost háza között. 51 Az Olasz-utca északi végén álló házat is ismerjük 1481-ből, amikor Mykosi (Bekény) Dénes diák a Mária Magdolna-templomra, illetve annak Kádár-céh-jére hagyja, Joó Barnabás és Fekete István háza között ; ez a ház kb. a mai Ország­ház-utca 17. és a mai Kard-utca 4. (Hr. sz. 6680 és 6510.) házaknak felel meg, s a középkori Tej-utcára (a mai Kard-utcára) szolgált egy befalazott kiskapuja, amelynek nyitvatartása a városi adó emelését jelentette volna ; ennek a Mykos-háznak déli szomszédja 1498-ban Krews azaz Kömlödy Gergely háza, s ennek Ambrus szűcs háza. 52 Az Olasz-utca nyugati oldalán 1512-ben emiitett néhai Szabó Imre­féle háznak kb. a mai Országház-utca 8. (Hr. sz. 6663.) felel meg. Ezen az oldalon még egy ház meghatározását kapjuk : az ú. n. Szerecsen­nagyház-ét, ezt 1403-ban mesztenyői Szerecsen János 10.100 forintért adja el Garai Miklós és Jánosnak. Ez a palota két utcára szólt : az Olasz­és Mindszent-utcára, az Olasz-utcán déli szomszédja : Budai János, az északi meg néhai Tilmann polgár háza. Amikor 1412-ben a két Garai testvér felosztja az eddig közös vagyont, Miklós nádornak jut az olasz­utcai palota-rész ; a földszinten van benne a kapu két oldalán két-két bolt, innen nyílik befelé egy pince szellőztető-nyílással, tovább a jobb­szárnyon, a kapun belül : egy kamra, ebből nyílik még két kamra és egy boltozott kocsiszín, aztán egy lépcsőzet, mely a konyhába visz, s fellebb az emeletre, ahol egy nagyszoba és egy terem-, tovább nyugatra egy fűt­hető hálószoba nyílik, innen le lehet menni egy kis szobába, amelyikből az említett nagy-konyhához és a víztartóhoz lehet jutni. E ház 1501-ben Corvin Jánosé, Bertalan szabó és a Homonnay-ház között. 53 Még a következő olasz-utcai házakról van okleveles bizonyítékunk : 1478-ban Buda városa beiktatja az egri káptalant András egri főesperes 262

Next

/
Thumbnails
Contents