Budapest Régiségei 15. (1950)
Banner János: Adalékok Budapest újabb-kőkorához 7-25
Fontos ez a megállapítás, mert mi fennebb éppen ezt hangoztattuk akkor, amikor a Körös-kultúrának megjelenésével számoltunk. Ezek alapján mi ennek a két régiónak érintkezését tehát még korábbi időre tesszük, ha csupán csak a neolítikumra szorítkozunk is. Van ugyan adatunk az érintkezésre a Magdaléni-kultúra idejéből is, 25 de ez nem érinti a főváros területét, illetőleg annak őskorát. Tompának az ötödik edényre vonatkozó közlése immár az egész sír leletanyagát elénk állítja s nincs semmi akadálya annak, hogy megegyszer az egészet tüzetesen megvizsgáljuk. A töredékesen megmaradt tál és a nyakas edény (2. kép 2.) a Zselizikultúrába, a töredezettperemü öblös edény (2. kép 1'.) à Bükki-kultúra II. periódusába tartozik. Ezt a megállapítást az edényeken található díszítő motívumok kétségtelenné teszik. A másik két edény hovatartozását újabb, távolabbfekvő területeken talált leletek útmutatása mellett világíthatjuk csak meg. Az egyik (2. kép 3.) az a gömbös alsórészű, lapítottfenekű, kissé szélesedő szájú, egyenesperemű edényke, amelynek négy horizontálisan álló nyílású, pici hengeres füle van. Ez az edénytípus, szegletesebb alsórésszel, de hasonlóan képzett nyakkal és két füllel, a Tiszai-kultúrába tartozó legnagyobb telepünkön, a Kökény dombon 26 is előfordult éspedig a fiatalabb települési szinten. 27 Ha csak magában ez az egyetlen jelenség mutatkoznék a főváros területén, ez is elég volna annak megállapítására, hogy a Tiszai-kultúra itt is megjelent, vagy legalábbis éreztette a maga hatását. De tudjuk, ha a pomázi edényben nem is ismerjük fel határozottan a Tiszai-kultúra jellemző vonásait 2 8 —, hogy ennek a kultúrának emlékei Békásmegyeren is erősen képviselve vannak. 2 9 A nagytétényi sírban azonban zselizi és bükki edényekkel együtt jelentkezik a Tiszai-kultúra emléke, ami még akkor is egyidejűség mellett szólna, ha azt tételezzük fel, hogy az importként idekerült bükki edény már csak a kultúra utolsó periódusában került volna ide. De jobban kézenfekszik az a gondolat, hogy a feltételezett III. periódus már tulajdonképpen maga a Tiszai-kultúra, amelynek jellemző motívumai már a Bükki-kultúra II. periódusában megjelentek s onnan kerültek a Tiszaikultúrába. Ezt a formakincs vándorlást azonban csak pontos, de eddig 14