Budapest Régiségei 14. (1945)

Nagy Lajos: Egy pincelelet az aquincumi polgárvárosban : a pannóniai agyag világítótornyocskák kérdése 155-202

A viharlámpás többi része nem maradt ránk. Az 1. sz. képünkön a pompeji darabok nyomán a hiányzó részeivel kiegészítve mutatjuk be. I^oeschcke munkájában

7 a XXX. táblán mutatj a be egy herculanumi és egy boscorealei lámpás rekonstruált rajzát, az egyiket a nápolyi Museo Nazionale, a másikat a berlini Antiquarium őrizte vagy őrzi. Fontos tartozéka volt viharlámpásunknak a fedő, amely több helyen át is volt lyukasztva, hogy levegő hatolhasson be. Kzt a fedőt láncos szerkezettel emelték fel, mely viszont össze volt kötve a tömör bronztartó átlyukasztott fejeiből kiinduló lánccal és a körös tartót aggal. Ezek megmaradtak a kalózi kocsilelet példányából. (2. sz. kép.) Az aquincumi példányhoz hasonlóan hiányzott a lámpás tányérjára erősített bronz zsír-vagy olajtartó, melyben a kanóc égett s fedele is lehetett az eloltásra.

8 A császárkori bronzlámpások nem nagy számban maradtak fenn. Kérdésüket és az egész anyagot feldolgozta S. Loeschcke alapvető dolgozatában : »Antike Internen und Iyichthäuschen«.

9 Előtte értékes megfigyeléseket tett Pernice egy boscorealei bronzlelet ismertetésével kapcsolatban.

10 Természetes, hogy nagyobb számban Pompejiből és Herculanumból ismeretesek. A nápolyi múzeum nem kevesebb, mint 20, csaknem teljesen ép példányt őriz belőlük, így korukat a Vezúv második kitörése is meghatározza (Kr. u. 79). Rámpásunk, mint sírmelléklet gyakori Afrikában.

11 Az Alpoktól északra L,oeschcke dolgozata lezárásáig csak 5, erősen töredékes darabot ismert. Kettőt Mainzból, egyet-egyet Saalburg, Adenau, Köln lelőhelyekről. Következtetése az, hogy ez a szám nem lehet teljes, de így is bizonyítja ezen lanterna formának nemcsak Itáliában vagy a Földközi-tenger környékén való kizárólagos uralmát. 2. kép. — A kalózi kocsilelet lámpása a Magyar Nemzeti Múzeumban. 159