Budapest Régiségei 13. (1943)
ÉRTESÍTŐ - Garády Sándor: Jelentés az 1936-1942. évben végzett ásatásokról 401-438
mintájiíak Egerben is (Ezt dr. Pataki Vidor közölte velem. Ezért e helyen is hálás köszönetemet fejezem ki.) Kassán is előkerültek. A Kassaiak különösen változatosak. (A Kassaiakat az ottani városi múzeumban dr. Mihalik Sándor szívességéből láttam. Hálásan köszönöm.) B) A Hunfalvy-utca 8. sz. ház alapozásánál az alap nyugati részében 2-10 m mélységben egy régi kövesút maradványai kerültek elő. Az út alapépítménye kerek 60 cm vastag, tehát tekintélyes méretű jól megalapozott, mint a római utak. A középkorban ez nem igen volt szokásos. Az alapépítmény ezen a helyen tulaj donképen két kőrétegből áll, amelyet 10 cm-es 16. kép. — A Csalogány-utca 3/d. sz. ház alapozásánál talált XVI. századi kályhacsetnpék. kavicsréteg választ el egymástól (Id a 17. sz. rajzon az út metszetét). A felső rétegben faragott kövek is akadtak. Az egyiken egyszerű gótikus tagozás volt. Egy további keresztszelvénye az útnak annyiban tér el ettől, hogy a felső 40 cm vastag része durva kavicsos szemekből áll. A kavicsszemek nagysága eléri a 8—10 cm-t is, a kavics dolomit habarcsba van ágyazva. Alatta ugyancsak egy 40 cm vastag, de fekete sárba ágyazott kavicsréteg következik és legahil sárgás-fehér mállott dolomittörmelék. Az út széle itt is durván faragott nagy kövekkel van gondosan kirakva. Ezek között is akad finomabb faragású, egyszerű tagozású kő legömbölyített orral. Itt a felsőrétegből perembélyeges XV— XVI. századbeli úgynevezett vascserép töredékek, a középsőből pedig középkori lópatkó került elő. Ezek szerint alighanem középkori XV— XVI. századbeli útról lehet szó. Sajnos közelebbi meghatározást a leletek szegénysége nem enged meg, bár a telken az egyik szemétgödörből Árpád királyok korabeli fenékbélyeges edények töredékei is kerültek elő. Inkább a Szombat (most Bécsi) kapu felé irányuló középkori tatnak vélném. (Eásd a 18. sz. általános helyszínrajzot és a 19. képet is.) Az alap keleti felében egy dunakavicsos kövér mészhabarccsal készült terméskőfal maradványára akadtunk. A fal mellett nagyobb mészkő sziklára akadtak, amely valószínűleg valamikor feljebbről gördült ide le. A fal alatt egy kútra és tőle 0-70 m-nyire egy pöcegödörre találtunk (Id. a 18. sz. rajzot). Mind a kettő felébe vágott vékonyabb tölgyfa törzsekből készült. A belső oldaluk tehát sima, a külső íves hajlású. Az egyes darabokat keresztben egymásra rótták. Ilyen módon a kút és 418