Budapest Régiségei 13. (1943)

ÉRTESÍTŐ - Nagy Tibor: A Fővárosi Régészeti és Ásatási Intézet jelentése az 1938-1942. évek között végzett kutatásairól 359-399

Nyugat felé az utolsó épület (4. sz.) nem közvetlenül az úttest mellé épült, hanem attól 7—10 m-re beljebb. Egészen az alapokig lepusztult. Ismételten átalakították és kibővítették. Eredeti alakjában 10-60 x 12 m nagyságú négyszögletes alakot mutatott. Egy Ny—K irányú keresztfal két részre osztotta. A 2. és 3. sz. taberna felépülése után, épületünk is egészen az úttestig nyúlott ki. A padlózatról nyúlánk, horpasztott poharat és a házi kerámia darabkáit szedtük fel. A 2. és a 3. sz. építmény mögött nagyobb szabad tér terült el, amelyet észak felől 10-50 x 16 m négyszögalakú épület zárt el. Alaprajzi elrendezése a villa rusticákra emlékeztet (v. ö. Budakalász). A falak átlagban 60 cm vastagok s szabálytalan mészkövekből épültek opus incertum technikával. A bejárat északról nyílott. A belső falfelület fugázással quaderfalazást utánzott. A középső nagyobb terem és a két szélső, nyugati szoba fűtött volt. Ezekben a padlózatot terrazzo, míg a többi szobában döngölt föld képezte. Az épület legalsó rétegéből származik két firmamécses OCTAVI, VITÁLIS bélyeggel, s több, főként westerndorfi terra sigillata töredék. Ezt az épületet is ismételten átalakították. Először a délkeleti sarokhoz toldottak hozzá egy 5 x 7 m nagyságú szobát. Padlózatáról való egy 25 cm magas vörösfestésű, egyfülű agyagkorsó és két darab szürke anyagú táltöredék, fenekén benyomott levéldísszel. A III. század végén, vagy a IV. század elején a déli oldalhoz egy hosszanti korridor épült, nyugat felé félköríves lezárással. A falak lábazati része vörössel volt festve és ezt függőleges barna sávok különböző mezőkre osztották. Később az osztatlan korridort agyagba rakott keresztfallal kettéválasztják s az apsis elé is két kis kiugró falrészt építenek. Ezzel az utóbbi átalakítással kapcsolatban kisebb keresztény házi bazilikára gondolhatunk. Trierben például a Barbara-thermák hosszú csarnokát a kora-középkorban, elválasztófalak közbeiktatásával, tigyancsak kápolnává alakítják át. (G. Kentenich, Trierer Zeitschr. VII. 1933. 58. sk. 11.) Keresztény vonatkozású tárgy Szentendrén az átalakított korridorban nem került elő. A padlózatról több durva, kézzel formált edénytöredéket szedtünk fel. Pár jellemző darabot 43. képünkön mutatunk be. A csúcshegyi villa, valamint a Raktár-utcai épületek legfelső rétegéből (Nagy L., Bp. R. XII. 1937. 43—4. 11. és 6. kép, és Az óbudai ókeresztyén cella trichora a Raktár-utcában. Bp. 1931. 70.1., 48. kép), valamint Budakalászról ismerünk hasonló edénytöredékeket, amelyeket a római uralom végére, vagy a népvándorlás korai idejére tehetünk. Az 5. sz. épülettől északra a canabae tovább terjedt, egészen a Paprikabíró-utca vonaláig. Későkori, jórészben agyagba rakott szegényes építmények jelenlétét állapíthattuk meg pár keresztárokkal. A Paprikabíró-utca 15. sz. ház udvarában, faültetés alkalmával, 1939-ben több mint 300 darabból álló denárleletet találtak és szolgáltattak be az Intézetnek. A lelőhely a tábor baloldali, principális oldala előtt húzódó sáncárokrendszer külső szélén fekszik. Az érmek közül az utolsók Gallienus (260—268) késői vereteit tartalmazzák. L& Sepíimius Severus dénárja a szentendrei éremleletből.