Budapest Régiségei 13. (1943)

ÉRTESÍTŐ - Nagy Tibor: A Fővárosi Régészeti és Ásatási Intézet jelentése az 1938-1942. évek között végzett kutatásairól 359-399

1941. Klnyt. 61.)] Már a táborfalon belül, a via praetoria fölötti törmelékes rétegből valók a IyEG HAD és a/^NSA bélyegek, míg a felszín alatt 70 cm-es mélységből IyVPP és változatai, s ez utóbbiakkal együtt I. Valentinianus kisbronza (Cohen 2 31). A IV. század elején a keleti főkaput átépítették. A négyszögletes tornyokat felhagyták s eléjük egy-egy, a tábor falsíkjából kiugró, hosszúkás és elől lekerekített tornyot építettek (35. kép). A déli kaputorony belsejében egy fél­oszlopokkal határolt feliratos lap töredékeit találtuk meg, amelyen . . . Ê"ï MAXIM OS. .. betűk olvashatók. Július 14.-én kezdtük meg a tábor belsejében dr. Mándy István ügyvéd veteményes- és konyhakertjében, a méréseink alapján már nagyjában meghatározott helyen a parancsnoki épület (praetorium) feltárását. Alaprajzában a nyugati auxiliáris táborokból is jól ismert négyszögletes formát mutatta. A retentura előtt elhelyezett hosszanti 33 x 6*5 m nagyságú, téglalapalakú szárnyépület öt kisebb szobára oszlott s a tulaj donképeni parancsnoki részt foglalta magába. A középső nagyobb terem alá volt pincézve. Ebben a tábor szentélyét (fanum) ismerhetjük fel, amelyet más auxiliáris táborokban a parancsnoki épületen kívül találtak meg (A. v. Domaszewski, D. Relig. d. röm. Heeres 27. 1.). A legszélső, az északi szoba fűtő­szerkezettel volt ellátva. Két padlózati niveaut állapíthattunk meg, amelyeket a gyümölcsös­kert fái erősen felszaggattak. Az alsó 1 -20 méterre a felszín alatt húzódó padlózatból, illetve az e feletti törmelékes rétegből szedtük fel a szentendrei kőtábor építésében résztvett csapat­test, a cohors milliaria nova Surorum sagittariorum Antiochiensium (?) bélyegeinek különböző változatait (V. ö. Nagy L., Arch. Ért. 52., 1939. 134—5. 11.). Főbb típusok: a) CNSSS — b) C4>NS H —c) C^SNSS— d) Cc^NSSS A/. Finoman iszapolt, szürke, későrómai árú és sárga­mázas töredékek kerültek itt még elő. A délkeleti falsarok alapjaiban másodlagos felhasználás­ban (36. kép) feküdt P. A el. Aelianus táborparancsnok Herculi Aug(usto) dedikált oltára (Gallienus kora). A praetoriumot is a fundamentis újjáépítették Diocletianus korában. A helyre­állítást végző csapattest a legio II. adiutrix volt, amire a felső 0*60 m mélységű padlószint fölötti törmelékből előkerült /Fç |-R és két [QVJAŰ Ál b V[RGIVM] bélyeg utal. VP^VP és VPPIV bélyegek a Valentinianus alatti kisebb javításokról tanúskodnak. Az említett parancsnoki szárny és a via principalis között kereken 21 x 26-5 m nagyságú négyszögű udvarrész foglalt helyet. Kétoldalt, dél és észak felől egy-egy hosszúkás épület csatlakozott ehhez. A kettő közül csupán a déli épületet tárhattuk fel, minthogy az északi, gyümölcsös kert alatt húzódik. Néhány próbaárokkal voltunk kénytelenek itt megelégedni. A déli épület keskeny (0-50 m) alapfalai gyengébb technikával épültek mint a parancsnoki szárnyéi. Raktárépületet láthatunk ebben. I. Constantinus jófenntartású kisbronza (Cohen,* 632), zöldmázas pohártöredék és egy API/VP bélyeg érdemel említést. A praetorium mögött 3-90 m-re már a tábor retentura részén csak részben tárhattunk fel egy négyszögalakú épületet, amelynek kisebb szobái nagyobb udvarrész köré csopor­tosultak. A táborparancsnok hivatalnok személyzetének irodahelyiségeit láthatjuk ebben az épületben (Quaestorium), amelynek legközelebbi analógiáját a carnuntumi legiós-tábor hasonló alaprajzi elrendezésű épülete nyújtja (W. Kubitschek—S. Frankfurter, Führer durch Carnun­tum. 6 1923. 148.1. ésl. t., B.) A szobák egyrésze fűtött volt, s keleti ízlésre valló festés díszítette. (V. ö. ; Eleusis, Athén, Delos magánházait. G. Leroux, Exploration arch, de Délos. 1909. 69. sk. 11., Fr. Wirth, Rom. Wm. 1934. 78. 1.) 41 darab bélyeges téglát gyűjtöttünk itt össze. 38 darab a szír cohors sigláit hozza. A föntebb említett változatok mellett előfordul még : e) COHXNS — f) CchNS —- g) C4>NSNSS. 3 darab a COHRT jelzést viseli. Ettől északra a baloldali principális oldal felé egy hosszúkás, észak-déli irányú épület három szobáját ástuk fel. Az északi, csak részben felásott sarokszoba, légfűtéssel volt ellátva. A falak festettek voltak. Az egyenlő mezőkre osztott lábazat elfektetett, vörös színnel meghúzott rombuszokat mutatott (Hasonló dekorációt említ Römer Flóris a közeli dunakeszii tábor területéről, Arch. Közi. XI. 1877. 43. 1.). A középső falfelületen különböző nagyságú 395

Next

/
Thumbnails
Contents