Budapest Régiségei 13. (1943)

Garády Sándor: Budapest székesfőváros területén végzett középkori ásatások összefoglaló ismertetése, 1931-1941 167-254

nagyon szép későgót, szájából lángot lövellő torz emberfővel. Fényképét a 4. sz. képen adjuk. Visszatérve a kiásott falmaradványokra az alaprajzon a már föl­tárt falrészek színezve vannak, míg a csak sejtett falrészek fehéren maradtak. Amint láthatjuk, a templom testét öt pár pillér három hajóra osztja. Sajnos, az eddig megtalált pillérekből csak az alapfalak maradtak meg, ezek is csak részben. így a fő- és oldalhajók szélességi méreteire csak következtethetünk. Talán a még fennálló kertilak és melléképületei­nek eltávolítása után az általuk eltakart pillérek többet fognak mondani. Egyelőre emiatt a régi és tij szentély csatlakozási módja a templom­testhez sem deríthető ki. Ugyancsak nem deríthető ki a nyilván az új szentélyhez mind a két oldalon csatlakozó építmények terjedelme és rendeltetése sem, annyival inkább nem, mert különösen az északi oldalon talált falmarad­ványok nem egykorúak. A templom teljes hossza az alapfalak külső szélétől mérve kereken 4Sy 2 méter a templomtest (hajó, németesen hosszház), szélessége 16% méter. Hozzá szorosan csatlakozik az utólag hozzáépített déli kápolna. Bejárata is a templomból volt. Délkeleti sarka letompított, négy tám­pillére van, tehát be volt boltozva. Belső hossza 813 m., szélessége 6 m. Egy ablakának a nyoma a kápolna déli falán látható. Felmenő falai elérik a 80 cm magasságot. Padlóburkolata részben helyben fekszik, (lyd az 5. és 6. képet). A padlóburkolat 18- 7— 19 cm (714") oldalméretű 4 cm vastag, égetett agyaglapokból állott. Ezek felületén késő gótikus lapos dombormű látható. Négyzetalakú keretben négykaréjú kőrácsminta. Ezt tagozott lemezek kötik össze a keret sarkaival. A keret oldalai bogáncsszárak, belőlük kinövő ide-oda hajló stilizált levelekkel és bimbókkal. (Iyd az 5. sz. képet). Ilyen domborművű lap azonban aránylag kevés van. Köztük sima, ugyancsak négyzetalakú égetett agyaglapok, sőt helyen­ként a burkolat fali téglával van kijavítva. Ügylátszik a kolostor és templom első pusztulása után az 1541-ig még ott maradt barátoknak már nem volt módjukban a hiányt a régi domborműves lapokkal pótolni. Ebben a kápolnában 3 oltár volt. Kettőnek az alapja a kőlépcsővel együtt megmaradt, a harmadiké csak részben. 176

Next

/
Thumbnails
Contents