Budapest Régiségei 13. (1943)

Gerevich László: A csúti középkori sírmező 103-166

és jellege. A magyar nép számára a nyugati kereszténység és kultúra felvétele nemcsak a főurak műveltségében, építkezésében és gondolkodásában jelentkezik, hanem az egyszerűbb néprétegek díszítőösztönének formakiválasztásában. A honfoglalók gazdag ornamentikája elcsökevényesedik, az ittélő maradék népek ékszertípusaival keveredik. A XI. és XII. századból származó sírokat jellemzik a magyar díszítőstílusú emlékek; csüngők, díszlemezek stb. mellett a gyakori halántékkarikák, a dróttal díszített, ritkábban félholdalakú fülönfüggők, csavart nyakperecek, gyűrűk, karperecek, nyakdíszek, kígyófejes bronzkarperecek stb.

10

A veretek és korongok ritkábbak.

11 A rajtuk előforduló szögecsek megvilágítják használatukat. Keresztény kultúránknak ebben a kialakuló korszakában a különböző nép- és kultúrhatások légkörében még nyersen látszanak a különféle ősi motívumokat hordozó alapelemek. Kgyes típusok, így pl. a halántékkarikák régi formájukban még a XIII. században is továbbélnek.

12 A XII. század végén azonban, úgylátszik, az ékszertípusok egységesebbekké válnak, amit a díszítőstílus lassú megváltozása s a nyugati hatások fokozottabb érvényesülése követ nyomon. A románkori magyar művészet delelőpontjához értünk. A székesfehérvári sírleletek között feltűnik a finom arany, filigrános díszítésű szíj vég és övdísz. Ezek az ékszerek valószínűleg Könyves Kálmán sírjához tartoztak, így tehát a legelőkelőbb, a királyi udvar ízlését tükrözik. Később ez az ékszerforma, ahogy ezt a szerény lelet anyag alapján feltételezni lehet, mindinkább elterjed s a XIII. század fordulóján az ékszerek típusainak lassú megváltozása sejthető. Bár az előbbi évszázadok ékszerei, így például a hajkarikák a XIV. századig divatban maradnak ; uralkodó ruhadísszé válnak a veretes övek, a palástcsatok, a mellboglárok és párták, melyeket a korabeli ötvösség technikája jellemez. Mellboglárok ugyan már korábban is megjelennek, kapcsolatosak azonban a jelzett stílusváltozással és úgylátszik, nyugati hatás alatt fejlődnek ki. A XIV. és XV. századi temetőben majdnem hiányoznak a fülönfüggők, így például a csúti temetőben is ; ez az észlelés teljesen megegyezik azzal a nyugati szokással, hogy a fej leborítása következtében a fátyol, majd a fej kötő (Gebende) és annak különböző válfajai eltakarják a fület. A fülönfüggő mellett a karperec-leletek is ritkulnak ; 136