Budapest Régiségei 13. (1943)

Tompa Ferenc: Adatok Budapest őskorához 11-31

1942 karácsonyára készült el annak a nagyszabású munkának az első kötete, amely a magyar főváros történetét tárgyalja a legelső őskori településtől napjainkig.

1 Hbben az első kötetben már tekintélyes anyaggal szerepel az őskori település történelme is. A kútforrásként szolgáló leletanyag jelentékeny része az utolsó évtizedekből származik. Ez a gazdag gyarapodás egyrészt annak a nagyarányú városfejlesztő munkának köszönhető, amely főként a világháború után indult meg és amelynek folyamán az ősi településnek igen gyakran bukkantak a nyomaira, másrészt annak az éber figyelemnek és ásató tevékenységnek, amelyet a székesfőváros Régészeti és Ásatási Intézete a leletek feltárásával és megmentésével kapcsolatban kifejtett. A fentemlített összefoglalás természeténél fogva nem adott módot arra, hogy az egyes leleteket és lelőkörülményeiket teljes részletességgel ismertessük. Ezt a hiányt akarjuk pótolni most, amikor egy ismertetéssorozatban külön is foglalkozunk azokkal a leletekkel, amelyek nemcsak a főváros településtörténetének, hanem a magyar föld őstörténelmének megismeréséhez is értékes anyagot szolgáltattak. Ebből a szempontból igen jelentős szerepet játszott az a terület, amely a főváros déli határában, a Duna-jobbparti hegyek lábánál, a folyó mentén terül el és amelyet ma Lágymányosnak nevezünk. Az itt kezdődő síkság ugyanis az Alföld peremterülete, az egymással érintkező tájegységek határvonala. De itt vonul át Középeurópa legnagyobb folyóvizének medre is, amely nem egy őskori kultúrának a vándorlási útját, vagy kulturális hatásának irányát szabta meg. A különböző kulturális hatásoknak ezt a keveredését tükrözik vissza azok a leletek is, amelyek az utóbbi évek folyamán a Lágymányoson előkerültek. IS