Budapest Régiségei 12. (1937)

Láng Nándor: Római rokokó bronzszobrocska az Aquincumi Múzeumban 3-24

1934 nyarán az Aquincumi Múzeum Garády Sándor úr útján egy érdekes kis csoportos bronz birtokába jutott, amely az Óbudához közeleső Pilisszántón,, tehát Aquincum határában került napfényre. Közelebbi leletkörülményei nem ismeretesek. Az ábrázolás tárgya egy öreg ágas-bogas fa, melynek törzsét és ágait fölfutó szőlő öleli körül ; egyik oldalára kis Ámor mászott fel, másik oldalán a talaj szintjéről fölkapaszkodó kecske eszegeti a szőlő levelét. Alul a törzs négy gyökérágra szakad ; ezek jelzik a földbe való átmenetét és szolgálnak egyszersmind a csoportozat tartójául, talapzatául (i — 3. kép). A bronzocska magassága 128 mm, az Amorkáé 43, a kecskéé 45 mm, a fatörzs alsó átmérője (3. kép) 20 mm. Tömören van öntve; az egésznek súlya 295 gr. A kis emlék, amelyet természetes, szép zöldes patina borít, igen jó karban, néhány törést leszámítva, ép állapotban jutott reánk. Letörött az Amorka előre nyújtott jobb karja és a fa ágazatának egy pár darabja. Egy vastagabb ág törési síkja az Amorka fejétől jobbra ( 1. kép), illetőleg homloka felett (2. kép) látszik ; csonkán végződik a harmadfél cm-rel az Amorka feje felett balra kanyargó ág ( 1. kép) ; a még feljebb, balra tartó vastagabb ág közepe is egy letörött ágacskának sebhelyét mutatja ( 1. kép) ; az ezen ág alatt levő csomó szintén ággal folytatódott volt balfelé, azonkívül a fa belső ágazatában is még vagy három helyütt állapíthatjuk meg egy-egy kis ág letörését, úgy amint az Amorka feje mögött felkunkorodó venyige is megcsonkult. Hogy itt nem olyan csonkulásokkal van dolgunk, aminőkkel csoportozatunk mestere esetleg szándékosan a fa öreg korát akarta volna jellemezni, hanem az öntés után, később bekövetkezett romlással, azt kétséget kizáró módon igazolja a sebhelyek érdessége, amely a kemény bronz töréseinek jellegzetes, szemcsés élessége. A törések nem frissek, a rozsdapatina azokat is bevonta. A törések okozta hiányok folytán főleg a fa koronájának az Amorka feletti része szenvedett erősebb csonkulást, míg annak a kecske feletti része nagyjából épen jutott reánk; a szobrocskát (1. kép) tehát úgy kell képzeletben kiegészítenünk, hogy a szőlőtől körülölelt ágak egy csomója az Amorka fölött terjeszkedik el, legalább is annyira, mint