Budapest Régiségei 12. (1937)

Nagy Lajos: A csúcshegyi római villa Óbudán 25-60

3.4 leg levegő. A helyiség keleti részén már hiányoztak teljesen az oszlopok. Errefelé lejt a talaj, a szántásnál hamarább előkerülhettek s így ott kiszed­ték azokat. Legsűrűbben álltak az oszlopok az apsisban, a teremben magá­ban pedig 7 sorban. A hiányzó oszlopok helyét is pontosan megállapíthattuk, mert helyükön a mészpadozatban négyszögű mélyedések maradtak hátra. * Mikor ásatás közben az eső esett s a víz ott felgyülemlett, megmutatta helyüket. A trachitoszlopok tartották a padozatot. Az oszlopokra négyszögű nagy vastag téglák és peremes tegulák voltak helyezve, erre jött a o'io-^o'i 2 m vastag vörös terrazzo-padozat, melynek felső részét elsimították. A helyiség falai mellett légüres téglák (tubi) vezették az alsó fűtés melegét felfelé a falak mentén a mennyezetig s ez pótolta egyszersmind a kemence kémé­nyét is. A helyiség padozata már be volt omolva, csak a falak mentén jelent­kezett egy-egy kisebb részlet, megmutatta az egykori padlószintet. A leom­lott padozat törmeléke körülbelül 15—20 cm-es réteget tett ki a hypo­caustum padozatán az oszlopok között. Ebben nem is volt semmi más, csak tégla-, tubi- és terrazzotörmelék. Annál meglepőbb volt, hogy felettük egy másik réteg a falvakolatból, mely részben festve volt (fehér alapon vörös szegély, mellette sárgás sáv, kékesszínű töredékek, rózsaszín) és a festést lezáró stukkó lécekből és a mennyezetet díszítő geometrikus kereteket adó stukkó és nagyobb falfelületet díszítő összefüggő figurális és növényi ábrá­zolás maradványaiból (emberi alak, madár, szőlőinda, levél, fürt stb.) állott. Innen került elő egy hornyolt fehérmárvány léc is, mely egykor a szoba díszítéséhez tartozhatott. E felett kevert föld volt már s ebből a felső rétegből a helyiség északkeleti sarkában egy kis bronzérem került elő (Claudius Gothicus). A déli fal nyugati sarka mellől az oszlopok magasságával egy vonalban több nagy edény töredékét emeltük ki, kettő simított (eingeglättete Ware) díszítésű s velük együtt durva bögréket, melyek korong nélkül készül­tek. E^ek adják a villa elpusztulásának a terminus ante quem-jét, ezek tehát már a villa elpusztulása után kerültek ide. Az apsison kívül a keleti oldalon egy 1*38 m mély szemétgödör került elő cserepekkel. Van köztük sárgásbarna, belső részén zománcozott dörzstál töredéke, ablaküvegdarabok, egy szürke anyagú, füstöléssel feketére fénye­zett, szabad kézzel díszített bögre darabja, mely háromszögalakú keretekben párhuzamos vonalakat, másokban pontokat mutat. Ez a 6. helyiség nem volt más, mint a díszvillának a légfürdős terme 1 A 2. képünkön a hiányzó oszlopokat körrel jelöltük. így akartuk megkülönböztetni a még álló oszlopoktól, melyek négyszögű fekete kockával vannak jelölve.

Next

/
Thumbnails
Contents