Budapest Régiségei 12. (1937)

Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257

228 országgyűlés 1853-ban Budavár bevétele és 1855-ben Krisztus a Kálváriahegyen. A történeti domborművek sorozata tehát 1830-ban indul meg; ezekkel mosÇ összefüggésben és a kronológiai szempontok mellőzésével kell foglalkoznunk, annál is inkább, mivel a kortársak, de az utókor ezekben a teljesítményekben Szentpéteri művészetének beteljesülését látták. Ezt a nézetet nem oszthatjuk, sőt azt hisszük, hogy e tudatosan magasztos eszméket és nagy művészetet hirdető munkákban jóval kevesebb esztétikai értékek rejlenek, mint a 20-as évek igénytelenebb, de szolidabb műveiben. Ami a modern szemlélőt már első pillanatra elriasztja, az az anyag tompa, élettelen hatása. Pórus király fogságbaesésén kívül, mely színezüstbe volt trébelve, a többi munka mind meglehetősen silány rézötvözetből áll. Itt azonban nemcsak a nemes fém a döntő, hanem az anyagszerűség diktálta művészi és technikai törvények szigorú betartása. A rézkezelésben a mester oly kísérletezésekre vetemedik, melyek az ezüstmunkában ki vannak zárva. Az ilyen botlásoktól a legeszményibb programmok sem tudták a mestert megóvni, sőt az akarás és tudás közti szakadék ezáltal csak kiszélesedik. Szentpéteri témáiban egyre jobban kibúvik a romantikus, programművészetet hirdet, mely már irodalmi kommentárokra szorul. Nem csoda, hogy épp most a mester teoretizáló hajlamai is mutatkoznak. Ez az irodalmi tevékenység pedig csak annak a magyarázata, hogy a művészeti kifejezés lehetőségeinek szellentyűje valahogyan bedugult. Hogy az ilyen elméleti fáradozások közepette a Nagy Sándor sorozatára honnan kapta az ösztönzést, nem nehéz kimutatni. Már a kortársak, p. o. Feldmann x

, jogosan Charles Lebrun a Louvre-ban lévő kompozícióinak Szentpéteri munkáira való befolyását latolgatták. Ezekben a képekben, melyek a «roi soleil» megrendelésére és az igazi napkirály dicsőítésére készültek és melyekben a francia barokk világos forma- és színszerkezete Pietro da Cortona festői következetességével oly meglepő s mégis magától érthető egységbe összeforrt, a pesti ötvösmester ösztöne biztos útmutatást talált. Hogy szerény művészünk teljesítményei XIV. Lajos udvari festőjével egyáltalában relációba állíthatók-e, e mellett meglehetősen jelentéktelen kérdés. Még jobban összezsugorodik a pesti biedermeier-mester teljesítménye, ha a Nagy Sándor-téma klasszikusantik fogalmazásával egybevetjük. Éppen ebben az időben találtak Pompejiben az akkor még «Casa di Goethe»-nek nevezett «Casa del fauno»-ban nagyméretű mozaikképet egy Nagy Sándor-csata ábrázolásával. Ez az esemény abban, az antik leletekre még nagyon fogékony korban óriási feltűnést 1 Feldmann, Wegweiser durch Pest und Ofen und deren Umgebung. Pest, 1859. 158. 1.