Budapest Régiségei 12. (1937)

Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257

222 tokát csak egykori metszetek, így Vasques kis képe és Lenhardt közvetlen Zambelli tervei után metszett lapjai szolgálják. Ezekből azonban nem vonhatunk le minden kétséget kizáró következtetéseket a kész épület kinézésére. Szentpéteri reliefművének feltűnésével most már megint felmerülhet a kérdés, hogy ez természet után készült-e, vagy kész mintakép (p. o. Zambelli tervei vagy, ami valószínűbb, Lenhardt metszetei) nyomán. E kérdés tisztázására az eredeti terv és a tényleges építési végeredmény konformitásának megítéléséhez döntő bizonyítékkal szolgálna. Azon tény azonban, hogy Dunaiszky Lőrinc, Ferencnek császár látogatását ábrázoló oromcsoportja, mely tudvalevően csak 1830-ban, tehát hat évvel a felavatás után, de szintén még Zambelli tervei után készült, úgy a rézmetszeten, mint az ezüstdomborműven a legnagyobb pontossággal visszatér, minden esetre óvatosságra int. Ez inkább azon feltevésünket látszik igazolni, hogy az ötvösmű is Lenhardt metszetei, vagy talán szintén már Zambelli tervei nyomán készült. Ezzel nem kisebbítjük Szentpéteri teljesítményét, mert abból a tényből, hogy Lenhardt rézművének ezen része a legkisebb részletig megegyezik az ötvösmester művével, nem szabad egy minden egyéni kezdeményezést nélkülöző, szolgai, művészietlen utánzásra következtetnünk, eltekintve attól, hogy ez a szoros hasonlatosság követelése nyilván már a megrendelésben benne foglaltatott. Szabad-e most már ezen körülményből kifolyólag művészünk kimondottan klasszicista ízlésére messzebbmenő következtetéseket levonnunk? Nézetem szerint igen, mert a kifejező eszközök összesége, az arányokkal való szigorú számítás, a tárgy egész beállítása olyan szemre vall, mely tekintve az ábrázolás módját, alig különbözik az építészétől. Mindenekelőtt az elrendezés szigorú részarányosságára kell rámutatnunk. Az oromcsúcs pontosan összeesik az ezüstlemez tengelyével. Mindkét oldalra pontosan ugyanannyi oszlop esik, pontosan kimért távolságban. Ez a felfogás még a legkisebb netaláni távlati eltolódások által indokolt festői eshetőséget sem enged érvényre jutni, és a maga szigorúságában még Szentpéteri oeuvre-jén belül is ritka jelenség. Itt a rokokóra való visszaemlékezések már sokkal halványabbak, de rá kell azért mutatnunk, hogy a dór oszlopfőkön látható palmettasorban egy ilyen díszítő vágy tör magának utat, mely a görög érzéstől, de elsősorban a dórizmustól teljesen idegen. Ez a palmettasor talán egyenesen Zambelli kezdeményezésére vezethető vissza. Ezen, 1838-ban már teljesen eltűnt, így egészben véve csak 14 évig fennállott épület a rézmetszet és a dombormű tanúsága szerint nyilván a régi Pest legjellemzőbb architektúrái közé tartozott.