Budapest Régiségei 12. (1937)

Láng Nándor: Római rokokó bronzszobrocska az Aquincumi Múzeumban 3-24

1 8 fára nevelt szőlőt. A szőlővel befuttatott fát Itáliában az ott dívó arbustumos szőlőművelés hatása alatt a típusnak valamely római másolója vihette be a kompozícióba ; ezt a típust képviselik a luragi-whithehalli példányok s azok­hoz csatlakozva aquincumi bronzunk. Amilyen jellemző a Lugasos Eros cso­portjában a viruló szépségű Eros mellett ugrándozó csúnya arcú, kecskelábú kis Pan alakja — az alexandriai raffinait művészet szerette ezeket a pikáns­ízű kontrasztokat, 1 — annyira érthető, hogy bronzunk mestere az egyszerű­sítésnél, melyet munkája kisebb méretei is megköveteltek, a kecskelábú istent a lombrágó kecske motívumával pótolta : ez a behelyettesítés tovább is fenntartja a két alak közti ellentétet. A zsúfoltságot kis munkán helyes érzékkel enyhítő egyszerűsítésnek estek végül áldozatul a lombsátor ágai közt sürgölődő pici Erosok, szatír és madárka, melyek az ősi mintakép rész­leteit hívebben megőrző richmondi márványcsoportot oly kedvessé és ele­venné teszik. Ez, a Lugasos Eros-szobormüvekkel szemben bronzunkon ki­mutatott egyszerűsítés a maga részletváltoztatásaival és elhagyásaival nem érinti, nem homályosítja el a vezérmotívum lényegét és jellegzetességét, amely a kétféle csoportozatot egymással elválaszthatatlanul összekapcsolja, a közös ős révén vérrokonokká avatja. Késő római munkának mondottuk az aquincumi bronzot. A hellenisz­tikus és még inkább a római kis bronzok datálása tudvalevőleg rendesen álta­lánosságokban, nagy korhatárok közt mozog. Ha végignézzük a kis bronzok­ról szóló tudományos katalógusokat és kiadványokat, a darabok túlnyomó többségénél még század szerint való meghatározást sem kapunk, hanem rend­szerint csak ilyenfajta jelzéseket : görög-római-, hellenisztikus-, római-, császár­kori munka. A késő görög és római kis bronzszobrok mesterei a görög mű­vészet gazdag örökségéből a formanyelv és kifejezés teljes skálájával, minden eszközével rendelkezvén — a kevés számú eredeti alkotást nem tekintve — a nagy szobrászok mintaképeit másolták, módosították és variálták, hol híven és lelkiismeretesen, hol szabadabban és változtatásokkal, gondosan avagy felü­letesen, a korabelieket éppúgy, mint a régibb klasszikus műveket. Ezért nehéz legtöbbször ezeket a szobrocskákat, amelyekben a mintaképek jellegzetes vonásai a kis méretek miatt amúgyis sokat veszítettek, stílkritikailag pontosan meghatározni, időbeli fejlődés biztos rendjébe foglalni ; kronológiai támpon­tokkal pedig csak ritka esetekben rendelkezünk. Amikor az aquincumi cso­portot, mely a klasszikus bronzok frisseségének híjával van, késő római mun­1 Collignon : Saglio, Diet, des Ant. i, 2, 1605, fig. 2182.: fa tövében Erosszal viaskodó Pan (vésett kövön). Ugyanaz lyoni mozaikon: Reinach, Rép. peint. 101, 4; pompeji falfestményen : Roscher, Myth. Lex. j, i, 1456 sk. fig. 22. V. Ö. Reinach, Rép. stat. 1, J77, 5.

Next

/
Thumbnails
Contents