Budapest Régiségei 12. (1937)

Horváth Henrik: Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete 197-257

200 az empireben és a klasszicizmusban lett befejezett tény. Szerves korstílus leginkább a műgyakorlat azon ágaiban alakulhatott ki, melyek számára a másfélévszázados török megszállás csak bizonyos zökkenést a stilisztikai folytonosságban, nem pedig az általános termelés megszűnését jelentette. Ezekhez a műiparokhoz tartozik elsősorban az ötvösművesség. A kereslet értékes dísztárgyak iránt az új urak részéről sem csökkent, a mesterek azonkívül az arany- és ezüsttárgyakból álló ajándékok (hadisarc, önkéntes adó) révén még bizonyos fokig lépést tudtak tartani a nyugati fejlődéssel is. Az új iparművészeti múzeum a stambuli Serailban nem csak Magyarország, hanem a nyugati nemzetek iparművészetére nézve is nagyon értékes anyagot nyújt. Csak természetes, hogy az ozmán megszállás idejében a keleti ízlés és a keleti technikák (tausia) messzemenő hatással voltak a pesti termelésre. Nagyon kár, hogy ezen formai és etnikai eredete szerint egyaránt figyelemreméltó stílusváltozat termékei vagy teljesen elpusztultak, vagy pedig stíluskritikai kiindulópontok hiányában ezidőszerint még felismerhetetlenek. Hogy kik lehettek ennek a keleti formaközösség hordozói, elárulja egy 1737-ben elrendelt összeírás, mely alkalommal a budai és az akkor még a budai céhbe bekebelezett pesti ötvösmesterek nagy többsége azt vallotta, hogy művészetüket török mesterektől tanulták. Ez annál fontosabb, mivel már félévszázad múlt el a város visszahódítása óta és az itteni ötvösök máskülönben már minden tekintetben beleilleszkedtek a céhrendszer által meghatározott nyugateurópai munkamenetbe.

1 A felszabadulás után 1696-ban megalakult a budai ötvöscéh, 1759-ben pedig a pesti, mely nagyszombati, győri, kassai, rimaszombati mesterek bevándorlása révén csakhamar túlszárnyalta az előbbit. Ennek a beözönlésnek tulajdonítható, hogy az ötvösség könnyebben és közvetlenebben tudott belekapcsolódni a barokknak egyetemes európai formanyelvébe, mint az építészet és a szobrászat, a festészetről nem is szólva. Már a céhalapító pesti mestereknél (Hillebrandt Károly, Dallinger János György, Schätzl József, Fauser József, Torner Károly, Abrahámffy Mihály, Kojanitz János) a középeurópai barokk ízlése átütő erővel érvényesül az egész vonalon. Mint jellegzetes korai alkotásra (1760-ból) utalunk a budai vízivárosi Szt. Anna plébániatemplomban használatban levő aranyozott ezüst kehelyre Fauser József kezétől. A páratlan folyamatos formakezelés, a trébelő munka merész dudorodásai, melyek a láb kerékplasztikai puttofejeiben kulminálnak, a szeszélyesen vezetett körvonalak mindenképen megfelelő jelei a rokokó 1 Horváth Henrik, Pester Goldschmiedebarock. A Műgyűjtő (Der Kenner) V. içji. 150.