Budapest Régiségei 12. (1937)

Láng Nándor: Római rokokó bronzszobrocska az Aquincumi Múzeumban 3-24

honi emléke alapján dolgozta azt át. Érdekes, hogy evvel a motívummal eléggé ritkán találkozunk az antik művészetben. Amilyen gyakran szerepelnek a szőlőskertek, a magas karókra, lécekre vagy lugasra nevelt szőlők festményeken és reliefeken,

1 annyira kivételes a fára futtatott szőlő ábrázolása. Arbustumban szüretelő Ámorokat tüntet fel például a Vettiusok pompeji házának egy freskója,

2 a római Mattei-gyüjtemény egy szarkofágreliefje,

3 a nápolyi kék üvegváza

4 és három berlini gemma.

5 Ha bronzunk tölgyének előzményeit, társait keressük, azoknak hosszú sorát megtaláljuk a római reliefplasztika fa-ábrázolásaiban, amelyek a hellenisztikus művészet mintaképeitől függnek. Ennek a művészetnek volt ugyanis egyik nagy újítása, hogy az alakokat határozottabb viszonyba hozta a térrel, a természettel ; figyelmet fordított környezetüknek föltüntetésére, az alakok vagy jelenetek ábrázolásánál jelezte a hátteret, vagy egyenesen tájképbe állította őket.

6 Míg így egyfelől a képírás a költészetben is érvényesülő természetkedveléssel, természetfestéssel (Theokritos, Bion, Moschos, Apollonios Rhodios) párhuzamosan általánosította a színtérnek tájképes ábrázolását és megteremtette mint önálló műfajt a straífageos táj festést, amelynek fejlődését és változatait a hellenisztikus előzményeken alapuló campaniai freskók

7 szemléltetik, addig másfelől a plasztika, utánozván a festészet témáit és előadásmódját s lerontván a szobrászat és festészet választófalait, melyeket a klasszikus művészet oly gondosan betartott, vele egyidejűleg megalkotta a festői reliefet, amelyben a jelenet színtere lazábban vagy zártabban egyes tájképi részletekkel jeleztetik és a divatos, mitológiai szereplők vagy idillikus genre-szerű ember- és állatalakok vázlatos vagy teljes tájképes foglalatot kapnak. Ezeken az ú. n. hellenisztikus reliefeken, amelyeknek legnagyobb része már római korú, sűrűn szerepelnek, mint uralkodó elem, a különböző fák, köztük a tölgy.

8 A helle1 Saglio, Dictionn. des Ant. s. v. pergula, fig. 5568. — Heibig, Wandgemälde Campaniens (1868) 158, n° 801—5. — Reinach, Rép. peint. 85, 5, 6; 400, 4. — U. a. Rép. rel. 2, 199, 1 ; 46?, 4. — U. a. Rép. stat. 1, ji, 52, 54. — Rohden, Antike Terrakotten, 4, 2 (1911) IJ7; 9?, 121, 125, 126. — Espérandieu, Basreliefs, I, 161:215, 255:512, 400:657; 5, 556:4199; 8, 56:5960. — Arch. Ért. 14, 1894, 172. Ludowici, Katalog Rheinzabern, 5, Taf. 256. Oswald—

Pryce, Terra sigillata (1920) PI. 17, 4; 55, 2. 2 Cagnat—Chapot, Archéol. romaine, 2 (1920) 259 fig. 485. — Marconi, La pittura dei Romani (1929) fig. 5

63 Reinach, Rép. rel. 5, 295, 5. Dionysos-szobrok támaszain: Rép. stat. 1, 577—80. 4 Overbeck, Pompeji (1875) 555. — Mau, Pompeji

2 (1908), 454, fig. 256. 5 Furtwängler, Beschreibung der geschnittenen Steine im Antiquarium (1896), Taf. 45, 6265—5. 6 K. Woermann, Die Landschaft in der Kunst der alten Völker (1876) 201 sk. A. Schober, Die Landschaft in der antiken Kunst (1925) 7 sk. A. von Salis: Die Kunst der Griechen

2 (1922) 242 sk. 7 W. Heibig, Untersuchungen über die campanische Wandmalerei (1875), 95 sk. M. Rostowzew, Hellenistisch-römische Architekturlandschaft, Rom. Mitt. 25 (1911) 1 sk. 8 Th. Schreiber, Die hellenistischen Reliefbilder (1894) Taf. 14. 65, 76, 100.