Budapest Régiségei 11. (1932)

Kuzsinszky Bálint: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban = Das grosse römische Töpferviertel in Aquincum 3-423

83 böző : vannak 9,11 és 13 x / 2 cm szélesek. Vastagságuk nem egész 2 cm. A szélüktől 10 cm-nyire a hordó mindkét végén belül egyenes vonalban köröskörül egy-egy bevágás fut, amelybe a fenék volt beleeresztve. így volt ez a többi hordónál is. Hogy a kutakban felhasználhassák, a feneküket természetesen ki kellett venni. Az egyik dongában nemcsak a kerek lyuk van meg, hanem a fadugója is szorosan benne ül, de a bélyeg, mely­nek keresztülmenni kellett rajta, itt is csak két oldalon, a dongán látszik, magán a dugón nincsen nyoma (64. ábra). Még leg­valószínűbb, hogy ez a dugó is a lebélyeg­zésnél későbbi időből való és akkor dugták be, mikor a hordót a kútba eresztették le, hogy a víz a lyukon át ki ne folyhasson. A bélyeg azonban nem az, mint az előbbi hordón. Csak annyiban hasonlít ahhoz, hogy szintén két sorból áll. A felső sor végén a betűk duplán látszanak, mert a bélyeg­zőt kétszer nyomták be. Azért még tisztán kivehető MINI, talán egy személynév geni­tivusa. A többi betűk annál világosabbak. Mégis fejtörést okoz, hogy mi lehetett a felirat értelme. A második sor végén álló IGNI a tüzesített vasbélyegzőre vonatkozha­tik, mellyel a bélyeget beégették. Egyelőre be kell érni azzal, hogy a bélyeg pontos facsimiléjét (65. ábra) közöljük. Talán akad másutt olyan bélyeg, mely a megfejtést megkönnyíti. Még érthetetlenebb az a másik kisebb bélyeg (66. ábra), melyet a szóm- 6h ábra. szédos dongára szintén beégettek. Vele együtt látjuk azokat a jeleket (67. ábra), melyeket ezen dongára bekar­coltak és éppoly érthetetleneknek találok. Még egy-egy jelt (68. ábra) talá­lunk a nagy bélyeg fölött bekarcolva, melyeknek alig lehetett valami jelen­tősége. Annál figyelemre méltóbb az a karcolat (69. ábra), mely a nagy bélyeg alatt látszik. Itt egészen bizonyos KAR, és mert Carnuntum nevét K betűvel is írták (GIL III 4170, 4236, 4539 és még sokszor), még leg­hamarább erre gondolhatunk. Eszerint Carnuntum, ez a nevezetes római 11*

Next

/
Thumbnails
Contents