Budapest Régiségei 10. (1923)

Kremmer Dezső: Pest-Budát ábrázoló német metszetek 81-215

204 anyagban hullámzik. Nagyon kevésen találjuk azt, hogy a kettő szerencsés összhangba kerül s témasorozat és alakok nemes ötvözetbe olvadnak. Ez azonban nem jelenti minden esetben a művészi invenczió szegényességét, hanem a vélt történeti fontosság túltengését a művészeti feladatokkal szemben. Nem egy nürnbergi vagy augsburgi mester finom művű karczát ismerjük (utalunk elsősorban Amblingra), a mely vagy egy hangulatos tájképet mutat, rajta a brilliáns technika s a nemes felfogás ölelkezésével, vagy egy korabeli előkelőség csodás finom megoldású portréját ; s ugyané metsző krónikái illusztrácziója amazokkal szemben rideg, sematikus ábrázolás, a már ismert, jól kitaposott utón haladó megoldással s kidolgozással. Amott a művész alkotókedvét semmiféle szempont sem befolyásolta, emitt a kiadó üzleti érdekeihez kellett nagyrészt simulnia a művészetének, a művészi köztudatba átment alak- vagy városábrázolásokat kellett ismételnie, ha népszerűségre törekedett. A bemutatott vezérmetszetek egyikén-másikán látható tipikus alakok nem mindig eredeti alkotásai a metszőművésznek. Itt is meg kell különböztetnünk az úgynevezett vándoralakokat, melyek krónikából-krónikába kerültek át, miáltal igen sokszor hamis történeti vonatkozásba kerültek. Már Szendrei János is figyelmeztet erre, magyar viseletképekről szóló munkájában.

1 Ezúttal a vizsgálódásunk körébe vont előtérbeli tipikus alakok ábrázolását csupán abból a kettős szempontból tárgyaljuk, hogy az alkotó művész a történeti és művészettörténeti határokat mily mértékben tartotta be. A végső eredményeket már most ezekben kíséreljük meg összegezni. A XVII. századbeli, német mesterek keze alól kikerült pest-budai metszetek előtérrajzait a műtörténeti vonatkozásokon kívül még tisztán kulturhistóriai vonatkozásaiban is értékelhetjük. Ezek általán két csoportba oszlanak. Egyik csoportba azokat sorozzuk, a melyek a jelenetek kompoziczionális megoldására helyezik a fősúlyt. Másik csoportba viszont azokat a lapokat sorozzuk, a melyek az előtérben a többi illusztrálási elemtől függetlenül s kompoziczióban is függetlenül egyes tipusalakokat mutatnak. Ezek a tipusalakok eddigelé kevés méltatásban részesültek, holott kétségtelen, hogy rajtuk keresztül mintegy megelevenedik előttünk ez a nagy ellentétekkel terhes, mozgalmas évszázad s e korról nyert ismereteinket előnyösen egészíthetik ki. Megállapítjuk még, hogy a bemutatott tipuslapokon látható alakábrázolások legnagyobbrészt korhűek s hadi művelődéstörténeti és viselettani tanulságokat rejtenek magukban. Igazolják különösen azt, hogy a XVI. szá1 V. ö. Szendrei János : A magyar viselet történeti fejlődése. Bp. : Akad. kiad. 1905. U. a.: Magyar viseletképek czímeres leveleinkben. Bp. : 1892.