Budapest Régiségei 8. (1904)

Éber László: Középkori és renaissance emlékek Budapest területéről 49-84

74 Töredékünk azt bizonyítja, hogy Mátyás király palotája sem szűkölködött e nélkül az annyira elterjedt, derült, ünnepies hatású dísz nélkül. A compositio szépsége, az ízléses kivitel, a tökéletes technika arra vall, hogy, ha nem is első rendű művész alkotása, mégis kiváló, a kor színvonalán álló olasz mestertől ered. A dombormű csekély terjedelme és csonka volta daczára is a formák beható vizsgálata és összehasonlítás révén talán sikerül a művész személyét megközelítő bizonyossággal megállapítani. A domborműnek nagyon jellemző sajátságai vannak. A gyermek arcza kerek, telt, kövér; álla alatt zsírráncz van. Különösen föltűnő a szemek hosszú, keskeny, a két sarkon hegyes bemetszésé. A mosolygás kifejezése az arcz rossz föntartása mellett sem ismerhető félre. A füzér fölváltva levél és gyümölcssorokból áll, rövid és vastag, vége felé erősen keskenyedő. A levelek kisebb-nagyobb babérlevelek, a gyümölcsökben almára, körtére és gránátalmára ismerünk. A füzér végére széles, erősen tagolt, gerezdekre osztott karika van fűzve. A puttó mögül nem eléggé érthetően két hosszú, széles szalag húzódik és erős hajlásokkal, mintegy széltől lengetve símúl hozzá a háttérhez. A szalagok erős, éles töréseket mutatnak; az egyik keskeny kacskaringóban, a másik levélcsokorban végződik. A czímer alatt levő bőségszarv föltűnően kicsiny, vékony. Pompás, lágy kivitelűek a szarvból kinyúló tölgylevelek, igen finom, gyöngéd a puttó hajának az ábrázolása. Technikai szempontból figyelemre méltó a füzér erős kidomborodása, az egészen a fúró sűrű nyoma. Az összes jellemző vonások, a stilus, formák és technikai kivitel alapján Francesco di Simone Ferruccit tartom a dombormű mesterének. Francesco di Simone a korai renaissance kevésbbé ismert művészei közé tartozik. Csak Adolfo Venturi tanulmánya* óta fordult feléje a figyelem. Az ismert kép. Töredék a Fővárosi Múzeumban. * Francesco di Simone Fiesolano ; L'Arte, V. (1892), J71. köv. lap.