Budapest Régiségei 8. (1904)

ÉRTESÍTŐ - Márton Lajos: Budapest művészete a török hódoltság előtt. Irta Divald Kornél. Budapest, 1903. 183-184

IÔ4 egészen - megfeledkezik, hogy a budavári do* mokosrendi templom szentélyének alapfalain kívül a múlt év deczemberében lefolyt ásatások a szentély falainak gazdag belső tagoltságát feltüntető részleteket is hoztak napfényre. Az oklevelek, régi írók műveinek eltérő adatai közt az igazságot keresve, úgy belemelegszik a vitába, hogy magukkal az emlékekkel is polémiát Kezd. A Nagy Boldogasszonyról elnevezett budavári főtemplomot értem, melyről nem tagadja, hogy belsejében megvannak eredeti bazilikális fölépítésének nyomai: a két sorban egymás fölött álló pillérfők stb., mégis âkt mondja, hogy a templom a XIII. század óta gyökeres átalakításon nem ment át. Nem mondja nyiltan ki, de úgy látszik abban a véleményben van, hogy a templom építői még annak befejezését megelőzőleg az eredeti tervtől — a magyarországi Szent Erzsébetről elnevezett marburgi templom hatása alatt —- eltérve, az oldalhajókat a középhajóval egyenlő magosságra emelték. Ez első tekintetre tetszetős következtetés. Magyar vonatkozása miatt zarándokaink valószínűleg gyakrabban keresték föl ezt a templomot s így föltehető, hogy rájuk nagy hatást gyakorolt. Azt a körülményt azonban figyelmen kívül hagyta Divald, hogy IV. Béla egy általa is idézett oklevelében a budavári főtemplomot 1269-ben újonnan épültnek mondja s nincs okunk kételkedni abban, hogy a tornyok hijjával tényleg el is készült, míg az állítólag mintául szolgáló templom csak 1283-ban lett befejezve. Henszlmann, kit szerző a magyarországi csarnoktemplomok egy részének XIII. századi eredetét vitatva idéz, nem is ettől, de a korábbinak vélt francziaországi csarnoktemplomoktól származtatja a benczések soproni templomát s ennek eredetét sem . teszi 1280-at megelőző időre. A főtemplom átalakításához fűzött föltevéssel kapcsolatban azt a kérdést is fölveti, hogy kik lehettek annak építői ? E felelet nélkül hagyott kérdésben nyilvánul először szerzőnek később, a «Budapest középkori építőmesterei» czímű szakaszban nyiltan is kifejezett törekvése, hogy fővárosunk műemlékeinek létrehozatalában rilinél nagyobb részt juttasson magyar mestereknek. Kár, hogy egész művén át visszatérő eszméjének tágmoatására, nem rendelkezik elegendő bizonyítékkal. A könyvnek a renaissance művészettel foglalkozó része már sokkal jobban leköti érdeklődésünket. A forrástanulmányok aránylag kisebb helyet foglalnak el az emlékek rovására, bár ez utóbbiak itt sem részesülnek kellő figyelemben szerző részéről. Valószínűleg erre az okra vezethetjük vissza azt, hogy szerző a pesti oldalon előkerült czímeres vörös márványtáblát a vár valamely Zsigmond-korabeli kapujának ívmezőjébe helyezi, továbbá, hogy a m. n. múzeumban levő emlékeket, mint pld. a Zsigmondkori csúcsíves agyagtöredékeket, az iparművészeti múzeumban levők gyanánt ösmertet. Érdekes szines képet nyújt Mátyás király műpártolásáról, de nem egyszer igen merész következtetésekre ragadtatja el magát. A lelkesedés, könnyen hevülő képzelet, mely nem mindig jó tanácsadó a múlt emlékeinek megítélésében, vihette szerzőt arra, hogy Traui Jánost tüntesse föl jelentősebb renaissance emlékeink alkotója gyanánt. Az a következtetés például, melynek alapján a visegrádi Madonnát Pulszky komoly tanulmányon épült véleményével szemben a márvány madonnák szerzőjétől elvitatva, Traui Jánosnak tulajdonítja, épp úgy nem alapulhat az emlékek megfontolt tanulmányozásán, mint a mily önkényes a Mátyás és Beatrix domborműves arczképeinek az ő kezéből való származtatása is. E tévedések azonban, melyeknek nagy részét a föladatnak úgy szólván leküzdhetlen nehézségei idézték elő, elenyészően csekélyek Divald azon nagy érdeméhez viszonyítva, hogy fővárosunk letűnt hajdani művészetének részletekre kiterjedő s mégis egységes képét állítva össze a meglevő szerény töredékekből, könnyen áttekinthető, összefoglaló művet alkotott, mely nemcsak méltán számíthat mindazok elismerésére, kiket fővárosunk múltja érdekel, de mely egyszersmind hasznos segítsége lesz azoknak is, a kik annak kutatásával foglalkoznak. . , ' Dr. Márton Lajos