Budapest Régiségei 8. (1904)

Nagy Géza: Budapest és vidéke az őskorban 85-157

I20 CLXXXI. ii. a.), melyet a budai oldalon találtak, markolat nélküli penge s mintegy $ ç cm. hosszú, éle hullámvonalas, csigavonalas díszítésű félköralakú tövén kétfelől három-három szögecscsel volt a markolathoz erősítve; idománál fogva különben nem tartozik a rendes magyarországi bronzkardtipusok közé x s a mennyiben Kossina G. a bronzkor első időszakából származtatja

2 — időrend tekintetében természetesen az övétől nagyon eltérő álláspontra helyezkedve — azon északnyugot és nyugot felől terjeszkedő s a magyarországi bronzkori lakosság zömétől különböző népelemmel hozható kapcsolatba, melytől valók a bronzkori csontvázas sirok (mosony-szolnoki, gátai, szomolányi, keszthelyi) s később a kővel körülrakott urnatemetők.

3 Másik két kardot a Margitsziget táján a kotrógép emelt ki a Dunából

4 s kereskedőtől megvásárolva mindegyik a M. N. Múzeumba került 1 Hampel id. m. III. k. 79 s köv. 11. 2 Zeitschr. für Ethn. XXXIV. k. 5. füz. 1902. évf. 210. 3 Kossina a magyarországi bronzkor egyes időszakainak egymásutáni sorrendjére egészen az északi bronzkor fejlődési szakait alkalmazza s ennek befolyása alól Reinecke P. sem tud egészen szabadulni (1. különösen a temetkezési módra nézve Arch. Ért. XIX. 1899. 3^0—134. 1.) De míg északon ugyanazon népség fokozatos kulturális fejlődéséről van szó, nálunk különböző irányból jövő népáramlatokkal is számolni kell, úgy hogy ha ez időszerint még nem is ténynek, de valószínűnek vagy legalább is lehetőnek vehetjük fel, hogy a bronzkulturát valamely bevándorló nép honosította meg nálunk, akkor pedig eredete felől semmiesetre sem északnyugat felé, hanem talán keleten, esetleg Közép-Ázsiában kell kereskednünk. Ha igazolható Scheftelowitz (Die Sprache der Kossäer Zeitschr. f. vergleich. Sprachforschung. j8. k. 261 s köv. 11.) azon véleménye, hogy a Babyloniában Kr. e. 1700 felé dinasztiát alapító Kassiták nyelve közel rokonságban volt a Vedák nyelvével : megkaptuk a történelmi hátteret is az árjaság bronzkulturájának keletkezésére nézve. A hindu néptörzs kelet felé való terjeszkedése a mai Oroszország területéről csak az elamiták hatalmának (Kr. e. 2280—2090 körül) meggyöngülése után történhetett s így a Kr. e. 2100—1700 közti időszakot vehetjük fel olyannak, midőn az árják keleti ága, az indo-iránság közelebbi viszonyba jutott a szumir-elamita kultúrával s megösmerkedett az érczczel, melyre úgy az ázsiai, mint az európai árjáknál van egy közös eredetű elnevezés (szanszkr. ayas, irán : as, asin, ahen, latin: aes, gót: ais, eisarn, ném. : eisen sat.). Ekkor tehát még nem szakadt meg köztük a területi összefüggés, mely csak a Kr. e. XVI. század körül, a szkitha elem terjeszkedésével következett be, midőn a hindu-irán törzsek dél felé szorultak, más rokon keleti árja törzsek pedig visszanyomattak nyugotra. Hogy aztán egy ilyen előretolt középázsiai népség már készen hozhatta Magyarországba a bronzkulturát: az ép olyan lehető volt, mint mikor sokkal később a magyarok a Szasszanida-kulturával lépnek föl mai hazájukban. Ilyen eshetőség mellett aztán megtörténhetett, hogy nálunk mindjárt azon a fokon kezdődik a bronz kultúra, mely északnyugaton az ú. n. III. időszaknak felel meg s mindig a magyarországi viszonyokat tartva szem előtt, nincs Lenne semmi képtelenség, hogy III. időszakból való bronztárgyak régebbiek, mint az 1—

II. időszakbeliek vagyis történelmi alapon tekintve a kérdést, az eszaknyugoti népáramlat a bronzkultura I. és II. fejlődési fokán volt akkor, mikor Magyarország területére hatolt s az itteni bronzkultura sajátságos formáit aztán nyugaton is elterjesztette, a mi aztán ott a III. fejlődési foknak felelt meg, holott nálunk már előbb is megvoltak. Korai volna azt állítani, hogy csakugyan így is történt a dolog; előbb még számos kérdést kell tisztába hozni, különösen pedig azt, hogy honnan és mikép eredt a magyarországi bronzkultura. De annyit már most is biztosan mondhatunk : az északi bronzkultura időszakainak egymásutánja nem alkalmazható Magyarországra. 4Arch. Ért. XIII. 1895. 168. 1. 5—6, 178. 1. Hampel J. : A bronzkor. CXCVII. t. 5—6. á. Egyiknek, a tömör markolatú görbe pengéjű kardnak a rajzát közölte Posta B. is Zichy J. gr. Kaukázusi és Kö^épá^siai utalásaiban. Bpest, 1897. II. k. 584. 1. 82. ábra.