Budapest Régiségei 7. (1900)
Éber László: Aquamanile a Fővárosi Muzeumban 85-97
9 6 borodó, szimmetrikus két sorban elrendezett pikkely vagy falevél formájú tagokból áll. Az alsó sorban öt ilyen «levél» van, míg a fölső sor hat kisebb levele az alsókra reá látszik hajolni. Figyelemre méltó a művész törekvése, hogy szabatosan bemetszett vonalakkal utánozza a szőrzet textúráját. A román művészetre nézve különösen jellemző a fej alkata: csupa nagy forma, éles síkok, erős törések. (2. kép.) Persze, az oroszlán koponyaalkotása hibás, erősen konvenczionális, az egész inkább hatásos maszknak nevezhető. A koponya teteje lapos, kevéssé domború, aránylag terjedelmes sík. Ide van belevágva a 2.8 X %'i cm. nagyságú, charniron forduló födéllel ellátott trapéz alakú nyilas, a melyen át a vizet az állat testébe beleöntötték. A koponya két szélén emelkedik a két tömör, fölül körívben végződő, kissé hátrahajló fül, a belső tagoltság föltüntetése nélkül. Az arcz élesen válik el a fej fölső részétől, függélyesen haladva lefelé. Ily módon van jelezve a homlokcsont — ugyan a természetnek meg nem felelő formában — rajta rovátkos vonalak sora, a mely a szemöldöt ábrázolja. E függélyes síkban következnek az erélyesen mintázott szemek, kidülledt ovális szemgolyókkal és gondosan kidolgozott szemhéjakkal. Az orr irányában kissé fölfelé állanak. Az orr a két szem, illetőleg a duzzadt pofák között pálczaszerűen kissé fölfelé halad előre, a végén kevéssé vastagodva. Mindenütt többé-kevésbbé mélyen bemetszett vonalak támogatják a formák hatását. A szemhéjak alatt párhuzamosan előre haladó apró vonalak sora látszik, az orr formáját kettős vonal követi, szintúgy kettős vonal fut a rengeteg nagy, vicsorgó száj körül, a melybe a fogak és a nyelv egész konvenczionális módon vannak belerajzolva, minden áttörés és plasztikus képzés nélkül. A szájból nyúlik ki a víz kiöntésére szolgáló, 3 cm. hosszú hengeres cső, a mely gyöngén jellemzett állatfőben végződik. Érdekes és teljesen a románkori művészi ipar Ízlésére vall az az állatalak, a mely kényelmes fogantyú gyanánt van az oroszlán hátára alkalmazva és az állat fejétől —• illetőleg a nyilas födelének charnirjától — faráig vonul. Kezdetleges, alig fölismerhető alkotás. Üresen öntött, előre vastagodó kigyószerú teste alul háromszögű nyilassal van ellátva. Hátulról, a hol vonalakkal tagolt farka az oroszlán farára illeszkedik, ívben vonul előre, a vastagodás után nyakká vékonyul és lefelé megtörik. Innen indul ki a két vékony, pálczaszerű, tagozatlan láb, a melynek hevenyészett karmai az oroszlán nyakába látszanak fúródni, míg a formátlan, néhány vonallal csak durván jellemzett fej az oroszlán hátulsó részébe harap. Ilyen alakokkal, a melyek a mellett, hogy a tektonikai czélnak szolgálnak, az oroszlánt vagy egyéb állatot megtámadó sárkányt, szörnyet példáznak, gyakran találkozunk középkori aquamaniléken. Az újabb példányokon ezek az alakok is a csúcsíves izlés értelmében
