Budapest Régiségei 7. (1900)

Nagy Géza: Az eskütéri sisak 67-83

79 alatt össze lehetett foglalni, ez magyarázza meg, hogy a tarkó fölötti takarórészt miért kellett alább megkeskenyíteni. Annyit ezek után megállapíthatunk, hogy e sisak forma a rómaikori magyarországi szarmatáknál meg a germánoknál volt elterjedve s a mennyiben az eskütéri sisakon félreismerhetlen a római kéz munkája, ha alkalmazkodott is a barbár ízléshez, e tipus megalakulásában része, lehetett a barbárságnak is, rómaiságnak is s ilyen szempontból tekintve a dolgot, nem minden jelentőség nélküli, hogy ilyen sisakformák épen a római határszélen kerültek napvilágra. A sisakidomra gyakorolt itáliai befolyás kitűnik különben a délolaszországi canosai sisakból is, melyet 1897-ben holttesten bronz pánczélrészletekkel, bronzövvel, La Tènetipusú vas lándzsával s római pilummal, két vas-zablával és festett edényekkel együtt találtak. Dr. I. Naue ezen sisak korát a Kr. e. III. század második felébe teszi,

1 a zabla idoma azonban, mely megfelel a császárság első századaiból ismert tipusnak,

2 egy pár századdal későbbinek mutatja; de akár helyes a Naue kormeghatározása, akár pedig későbbi dátumot kell fölvennünk, a canosai sisak mindenesetre azon típusok közé tartozik, melyek még legjobban megközelítik azt az idomot, a mi az eskütéri, meg a többi barbár sisaktipus kifejlődésére befolyással levő antik formák közt számításba jöhet. Harangalakú, mint amazok s fültakaró-lemezzel van ellátva, továbbá hátsó részén kifelé hajló rövid tarkóvédővel, a mi azonban nem a fültakaró-lemezzel függ össze, mint az eskütéri sisaknál, hanem a sisak aljának folytatását képezi. Felső részén oldalt kétfelől két bokrétatartó tok van rajta, a mi az eskütéri sisak hasonló rendeltetésű csatjaival hozható párhuzamba, teteje hegyes csúcsban végződik. A sisak anyaga vas, a mit felső részén és alján gazdagon díszített zománczos bronzlemez borít; a díszítés ponczczal van beverve. E sisaktipus összekötő kapcsúl szolgál az eskütéri, meg aztán két más M. N. Múzeumi sisak közt, melyeket a canosai nélkül aligha lehetne bármiféle viszonyba is hozni az eskütérivel. Ezek közül egyiket 1879-ben b. Révay Ferenc^ a másikat 1884-ben gr. Keglevich István ajándékozta a múzeumnak.

3 Anyaga mindkettőnek bronz, csakhogy amazt szép zöld patina borítja, emezen a nemes rozsdát szemcsés, piszkos réteg helyettesíti. Az utóbbi kettős gyűrűvel tagolt hegyes csúcsban végződik, a Révay-féle is ilyen lehetett, de csúcsa letört. A tarkótakaró a canosaiéhoz hasonlóan kifelé hajló rövid peremből áll, fültakarója azonban egyiknek sincs, de hogy kellett lenni, mutatja a Révay-féle 1 Grabfund von Canosa in Apulien. (Prähistorische Blätter, X. évf. 1898. 4. sz. 50—$6. 1. 2 V. ö. R. Zschiller és R. Forrer : Die Pferdetrense. VI. tábla, 5. sz. 3 A Keglevich-féle sisak rövid leírását 1. Az ötvcsműkiállítás lajstromában, 52. 1. 87. sz. a.