Budapest Régiségei 7. (1900)
Nagy Géza: Az eskütéri sisak 67-83
21 ki a helyét. Reinach S. ezt a díszes tárgyat a La Tène-izlés utóvirágzásának emlékei közé sorozza* s ezen az alapon — tekintve, hogy a La Tène-kultura a kelta-germán népeknél fejlett ki, hajlandók voltunk a herpályi paizsboglárt az Odera és Visztula vidékéről keleti Magyarországba vándorolt III— IV. századbeli germánoknak tulajdonítani, bár sem a halomba való temetkezés, sem az elhunyt vitéz lovának a sirba való tétele nem igen egyeztethető össze az azon időbeli germán szokásokkal,** maga Herpály puszta is, Biharmegye nyugoti sarkában, hol a Berettyó áradásos vidéke kezdődik s tart a Tiszáig, sokkal jobban beleillik az alföldi nomád jazygok, mint az északkeleti hegyvidéki germánok területébe ; ehhez járul, hogy a paizsboglár egyes motivumai is (griff, aztán egymással küzdő oroszlán és vadkan stb.) sokkal inkább jellemzik a fekete-tengermelléki, mint az északi leleteket. Mindezeket számbavéve, a herpályi paizsboglárt az eskütéri sisakkal és a jász-alsó-szentgyörgyi lelettel együtt a római és La Tène-kultura befolyása alatt levő jazygok fejedelmeinek hagyatékához számíthatjuk. Hogy sisakunk s a jász-alsó-sz.-györgyi lelet közt levő analógiákat kimerítsük, megemlítjük még, hogy a sisakra erősített kerek lemezű és három szöggel ellátott zömök testből, meg tojásdad idomú fejből álló csattipus szintén megvan e leletben ; ez a tipus különben eléggé ismeretes a népvándorlás korai időszakának emlékeiből. * A mi a sisak idomát illeti, egészen eltérő tipust tüntet föl az ismert római sisaktipustól. Különbözik azon néhány római sisaktól is, melyeket Magyarország területén találtak, minők a s^önyi a bécsi udvari gyűjteményben, a maros-újvári a kolozsvári múzeumban s a s^ékely-kocsárdi a nagyenyedi Bethlen-kollégium birtokában,*** melyek különben a rendes római sisakformának felelnek meg. Nem is ismerünk olyan hazai leletet, melyben az eskütérihez hasonló sisak fordult elő, ha csak az az «arany sisak» nem volt ilyen, melyet még a XIX. század elején Alpáron találtak s egy ideig tyukitatónak használtak, aztán egy fütyülő zsidó vette meg s attól fogva nyoma veszett, ép úgy, mint annak a másik alpári «arany sisaknak», a mely az ötvenes években került napvilágra, a mit aztán a * Reinach S. A herpályi pai^sdudor. (Arch. Ért. XIV. 1894. 395 — 404. 1.) ** A lelet körülményeit említi Erdy János (Régiségtani Közlemények. Buda. 1858. A Magy. Tud, Akad. Évkönyveiben, IX. köt. 1. darab. 16. 1.) a.verebi ősmagyar lelet leírásánál. Erdy sisakcsúcsnak tartotta a paizsboglárt, melyet 1854 október 20-án Csiffy László a M. N. Múzeumnak ajándékozott. (L. Rég. Napló J8/1854. sz.) *** Ez utóbbi rajzát 1. A magyar nemzet története. Szerk. Szilágyi S. Millenniumi kiad. I. köt. 15. füz. (LXIII. lapján. Ismertette Téglás Gábor Arch. Ért, VIII. 1888. 184. 1.) 10*
