Budapest Régiségei 7. (1900)

Kuzsinszky Bálint: Ujabb kőemlékek az Aquincumi Muzeumban 3-66

29 Hadrianus korára. A kérdés azért fontos, mert összefügg vele, nem-e szállották meg a rómaiak Aquincumot és vidékét korábban, mint azt eddig hittük, már Traianus előtt? Traianus azért szállotta volna meg, hogy annál sikeresebben harczolhasson a dákokkal. Azt hiszem azonban, hogy ennél több okot szolgáltathatott Domi­tianusnak a svév-sarmata háború s tudjuk róla, hogy germániai tartózkodásával összefügg a limes megerősítése. Hogy legalább Carnuntumban is megfordult, azt a CIL III 4497 feliratból következtethetjük. Végre megismerkedtünk már egy felirattal (16. sz.), mely Domitianus nevével ellátva, tőlünk semmiesetre sem távolabb, mint Füzítőn került napfényre. De ha már az események úgy kívánták, hogy Domitianus erősítse meg a Duna jobb partját Brigetión túl kelet felé is, úgy sírfelirataink nem egednek semmi kétséget aziránt, hogy a legio II adiutrix volt az, mely Aquincum táborát fölépítette. így aztán természetesen kérdésessé válik, vájjon légiónk egyáltalában állomásozott-e Sirmíumban s nem-e valószinűbb, hogy a svév-sarmata háború befejeztével mindjárt Aquincumban maradt. Meg kérdésesebb Ptolemagus adata Acumincum táboráról s az a föltevés, hogy vájjon abban a légió II adiutrix tartózkodott. Talán mégis csak összetévesztette Ptolemaeus Aquincummal s akkor is adata még Traianust megelőző időre vonatkozik. 21. Sírkő, a csapja, a mely a földbe volt eresztve, hiányzik. Magassága 213 cm, szélessége 118 cm, vastagsága 19 cm. Budán, Fazekas-tér 3. sz. alatt találták, midőn a budai ref. hitközség házát építették (1898). A hitközség elöl­járóságának ajándéka. Fölül magas háromszögű oromfallal van ellátva, melynek közepén sas­madár áll, jobbra fordulva, lehorgasztott fejjel s szétterjesztett szárnyakkal. Az orom két kerek oszlopon nyugszik, melyek a feliratos mező két oldalán emelkednek. Az oszlopfők abacusszal lefödött virágkelyhet alkotnak, alattuk és a láb felett az oszloptörzs egy-egy gyűrűvel van ellátva. A felirat alatt rövid tunicába öltözött lovász két lovat tart kantárszáron. Mindakét ló valami magas díszt hord fején. A baloldalinak hátsó részét elfödi a lovász, a jobboldalin nyeregtakaró (ephippium) van. A felirat olvasása: Reginus Trovce\tissae f(ilius) domo Tr\ever(is), anno(rum) XXX, se\s­quiplic(arius) alae Aur(ianae) I, \ stipendio(rum) V, h(ic) s(itus) e(st).\ Receptus sesquip(licarius) \ alae Asturu(m) II fra\ter ide(m) her es \ pos(u)it. Reginus, a kelta nevű Jrovcetissa fia, Treviri (Trier) városába való volt s az ala I Auriana nevű lovascsapatban, másfél zsold mellett (sesquiplicarius) ka­tonáskodott. A sírkövet testvére és örököse, Receptus állította, szintén sesqui­plicarius az ala II Asturum nevű segédcsapatban.

Next

/
Thumbnails
Contents