Budapest Régiségei 6. (1899)

Éber László: Néger rabszolga bronzszobrocskája az Aquincumi Muzeumban 3-17

i6 nősen gondos ciselirozás nyomai látszanak a térdeknél, a csipőknél, a kezeknél, a haj fürtjeinél. Az erős mellkas és a bal czomb, meg a jobb kar megfeszített izma arról tanúskodik, hogy a négerek sajátos szikársága nem megy az erő rovására. Különösen jellemző a fej alkotása. A hosszú, keskeny, csontos arcz, a kiugró pofacsontok, a mélyen fekvő, rendkívüli biztonsággal megrajzolt nagy szemek, a lapos orr, a mely a duzzadt fölső ajakkal majdnem érintkezik, a szemöldökcsont erős dudorodása, a hátrasimuló homlok — mind megannyi kiváló, szinte tudományos pontosságú jellemvonása a núbiai népnek. A sűrű, göndör, kemény hajzat magasra föl van tornyosítva, nyilván faggyú segítségével mesterséges fürtökké rendezve, a melyeknek középpontja hátul az üstök közepén van. Eszünkbe jut Strabo leírása, a ki elmondja, milyen gonddal szokták a négerek hajókat elrendezni. Az arcz körülbelül kifejezéstelen ; melancholia, honvágy vagy más hasonló érzelem, a melyet a magyarázók szoktak a néger rabszolga-ábrázolások arczairól leolvasni, alig ismerhető föl rajta. Ismét a Demetrio-féle bazalt szobrocskára kell visszamennünk, hogy a mi példányunk helyét a sorozatban megjelölhessük, hogy annak viszonyát a föltételezett alexandriai eredetű archetypushoz megállapíthassuk. A fő jellemvonások, a test általános helyzete, a törzs eltolódása és a fej hajlása a teher felé megegyezők. Az a körülmény, hogy a bazalt alak baloldalt hordja a terhet, a bronz szobrocska pedig jobb karjával, művészi szempontból teljesen közömbös, annál fontosabb a karok functiójának megváltozása. A Demetrio-féle szobrocska bal könyöke föl van támasztva a csipőre, a jobb kar is látszólag tetemes erőfeszítéssel, majdnem a mellhez simulva nyúl a bal oldal felé, a mell- és a nyakizmok erősen meg vannak feszítve, a törzs hajlása erőszakos. Az ó-budai szobrocska jobb karja teljesen önállóan működik, nincsen alátámasztva, a bal kar is meglehetős könnyedséggel nyúl jobbra, a törzs hajlása mérsékelt, az egyes izmok világosan kifejezik ugyan a teher hordásának functióját, de nincsenek túlfeszítve. Még világosabbá válik ez az enyhülés, a kifejezés eszközeinek ez a czéltudatos mérséklése, ha a chaloni szobrocskával, az eredeti typus eme túlzott, szinte barokk módon eltorzított ábrázolásával hasonlítjuk össze. Abban tetőpontra hág a feszültség, a rabszolga szinte összeroskad terhe alatt, a terhet hordó jobb kar elveszti önálló szerepét és a súlyt a csipőre viszi át, a bal kar görcsös mozdulattal siet segítségre, a törzs fájdalmas erőfeszítéssel igyekszik az egyensúlyt föntartani. Az ábrázolásnak ez az ellentétes két módja, ez a két szélsőség jellemzi az eredeti typusnak a római császárság idejében, a Kr. u. 2—3. században elterjedt változatait. .Az egyikben raffinait túlzás, a hatásnak erőszakos eszközökkel való hajhászása, a másikban egyszerűsítés, a motívumnak