Budapest Régiségei 6. (1899)

Kuzsinszky Bálint: Aquincum római feliratai : 3. közlemény 109-150

Az aquincumi feliratok közlését Fröhlich Róbert kezdte meg e folyóirat hasábjain. Két első közleményében azokat foglalta össze, melyek a város municipalis szervezetére vonatkoznak. Tovább azonban nem folytathatta, mert a halál 1894 május 24-én sírba vitte. Már csak a kegyelet is megkívánja, hogy ezen tanulmánysorozat ne maradjon csonka. Hozzájárul, hogy a feliratok legtekintélyesebb csoportjának ismertetése, azé, mely a katonaságra vonatkozik, maradt hátra. Nekem is, mint Fröhlich Róbertnek az a törekvésem, hogy a feliratokat a művelt közönség előtt érthetőkké tegyem, de egyúttal azon vagyok, hogy a belőlök meríthető tanulságokat némi képpé foglaljam össze. A katonaságra vonatkozó feliratok is ép úgy, mint a többiek túlnyomó részben sírköveken és oltárokon olvashatók. Katona és polgárember között abban nem volt különbség, hogy a midőn az elhunytnak emléket állított, elmulasztotta volna megörökíteni, hogy az illető mi volt, sőt a maga állását sem feledkezett meg följegyezni. Hasonlókép jártak el az oltárkövek dedicálói. Egyenként ezen följegyzések kevés tanúságot tartalmaznak ugyan, de összefüggésükben annál megbecsülhetlenebbek, mert lehetővé teszik, hogy a hadsereg szervezetét megismerjük. Csakis azon feliratokat közlöm, melyek Ó-Buda területén s annak vidékén, a mennyire az ager Aquincensis terjedhetett, kerültek napfényre s minthogy a kiadatlanok publicálása más helyen történik, a Corpus Inscriptionum Latinarum III. kötetében s az azt kiegészitő pótkötetben közöltekre szorítkozom. Ó-Buda vidéke, sőt mi több, az egész Dunántúl, úgy látszik, minden nagyobb ellentállás nélkül hódolt meg a római fegyvereknek. A nagy pannon-dalmát lázadás Kr. u. 6—9 években a Dráva-Száva közti vidékre s Dalmácziára szorítkozott. Elfojtása óta csend lett. A Dunántúlt ugyan ekkor még nem szállották meg római csapatok, de már az I. század folyamán Rómától függő viszonyban