Budapest Régiségei 5. (1897)

Nagy Géza: Budapest a népvándorlás korában : mondai történet, az Etzelburg, Sicambria és Buda nevek keletkezésének magyarázata : régészeti nyomok, az ó-budai és lóversenytéri népvándorláskori leletek : a népvándorláskori leletek ethnikai csoportosítása 53-94

7<) népvándörláskori germán ízlés eredetének vizsgálatánál semmi esetre sem szabad mellőzni, joggal tulajdoníthatók a germán eredetű barbároknak. Egy másik csoportot képeznek azok azemlékek, melyekben a ruha díszítésére szolgáló tárgyak viráglevelekkel, indákkal, guggoló griffekkel, küzdő állatokkal stb. ellátott s rendesen áttört öytagpkból, hosszúkás, keskeny szíjvégekből, hasonló vagy táskaidomú kapcsokból, paizsalakú pitykékbŐl, csatokból stb. állnak. A két csoport tárgyai csak elvétve találhatók együttesen s akkor is csak olyan temetőkben, melyeknél a százszámra rugó sirok arra mutatnak, hogy valamely, több századon át egy helyben tartózkodó népségtől erednek, mint pl. a keszthelyi nagy sírmező tárgyai. Hogy a két csoport esetleg különböző korszakot jelezne: ez a föltevés ki van zárva, sőt ellenkezőleg minden arra vall, hogy időtartamuk egészben véve összeesik, mindegyik visszamegy a római uralom utolsó szakába, a IV. századba s mindegyik eltart a VI. század végéig, sőt valamivel tovább is. ' , V Ez a körülmény szükségkép arra a következtetésre vezet, hogy — a mint már föntebb is jeleztük — más-más fajta népnek kell tulajdonítanunk a két csoportot. Ezt csak megerősíti az a tapasztalás, hogy míg az első csoportba tartozó tárgyak mindenütt feltalálhatók a germánlakta vidéken, a második csoport Magyarországtól nyugotra már csak elvétve fordul elő s akkor is túlnyomóan a határos tartományokban, mint Stiriában (krungli-i és hohenbergi lelet),

1 Csehországban

2 stb. . . ; ,* Magában Magyarországban is meg lehet állapítani bizonyos terület szerinti különbséget a két csoport között. Az elsőből a legtöbb s a fejlődés legkülönbözőbb fokozatait feltüntető emlék a Tiszától keletre, különösen a régi Daciában s a Felső-Tisza vidékén került napvilágra, tehát oly területen, melyről történelmileg is tudjuk, hogy a III. század elejétől kezdve mind tömegesebben lepték el a germánok s attól fogva, hogy 2^9 körül Dacia a góthok birtokába került, három századon át szakadatlanul germán; föld volt. Ide tartoznak Erdélyből: a világhírű s^ilágyXXXVIII. 4. XL.) ismerünk, a kassaihoz (u. o. 12.) hasonló tipusu fibula, továbbá egy cicada-fibula (v. ö. Hampel id. m. IX. 4—6.); a digoriai leletek közt a kammuntai és kambyltai temetőből vannak fibulák, részint á perjámosi; és székelyi (Hampel id. m. VI. XI.), részint, a bökény-mindszenti (u. o. LXXV. 10.) típusból, melynél a félkörívalakú lapos fej kiálló gombokkal van ellátva; megvan a szilágysomiyói (u. o. XXIII. 12—íj.) rekeszes gránátokkal díszített típus is. (V. ö. Materialij po archéologie Kavka^a.: Moszkva, 1888. I. k. Tab. XX- 2., XXIII. íj., XXIV. ?4- — Chantre E., Recherches anthropologiques dans le Caucase. Paris-Lyon. III. k. 1887. Pl. XVI.,-XIX.) 1 L. ezt Arch. Ért. 1894. ;6o. és 1895. 249. 2 A prágavárosi múzeumban láttam egy griffes szíj véget.