Budapest Régiségei 5. (1897)

Gömöri Havas Sándor: A Nagyboldogasszonyról nevezett budavári főegyház 13-42

40 külső oldalai nyolcz egyenlő mezőre beosztva, Szt. Márton legendáját ábrázolják. A belsőkön: i. Szt. Márton lovag palástját ketté hasítja a mellette térdelő szegény emberszámára. 2. A sátán megkísérti a szentet a szájából kinyúló fehér szalagon olvasható következő szavakkal «quem colis christus ego sum». A szent azonképen felel neki: «ihesus christus non te purpuratum nee dyademate renitentem esse prasdixit». 3. A szent'áldozata. 4. Meggyógyítja a beteget. A külsőkön: 5. Elbúcsúzik tanítványaitól. 6. Meggyógyít egy gyermeket. 7. A szent halála. 8. Eltemetése. Azon körülménynél fogva, hogy Cserény 1300-ban a zólyomi királyi várnak Véglessel együtt tartozéka volt (Cod. dipl. Fejér VI. k. 260—26c.), hogy az Anjou házbeli királyok és Corvin Mátyás gyakran megfordultak, sőt udvart is tartottak Zólyom várában : Mátyás király sokszor vadászott az itteni hegyekben, — a véglesi vár e czélra volt berendezve — a Zólyomhoz 3

/

4 órányira fekvő Mouta-Motyova község az udvar számára ott tartott vadászeb-falkától (la meute) kapta a nevét; végre a szárnyajtó alján olvasható fölírat: «anno domini 1483 completum est hoc opus in die sancte barbare istarum tabularum, jussit fieri honestus vir georgius petrovits» arra enged következtetni, hogy a festmények itt készültek ; sőt hogy az egész oltár a Mátyás udvaránál állandóul alkalmazva volt művészek kezéből került. Legalább bajos képzelni, hogy Petrovits György uram Németországból közvetlenül hozatta volna az egész oltárt és az ahhoz való képeket, és hogy a mű ott láttatott el oly felirattal, mely határozottan hirdeti a műnek helyi jellegét. De bármennyire iparkodjunk érdekes műtárgyak gyűjtése által a főegyház díszét emelni, nem hozhatjuk helyre a roppant vesztességet, mely az egyházat az által érte, hogy annak sok ezreket érő kincsei épen a hatóságok kegytelen intézkedései által lettek semmivé. A mohácsi vész hírére a budavári lelkész és a városi tanács a főegyháznak értékes ingóságait és mindent, mi a gazdag fölszerelésből elvihető volt, hajókra rakták és elszállították Pozsonyba. Esztergomnál azonban Orbáncz Endre esztergomi várnagy, ki Szalkay László esztergomi érseknél Mohácsnál történt eleste után szabadon vélt garázdálkodhatni — rabló módjára rajtok ütött és elragadta a szállítmánynak legértékesebb tárgyait. A kincsek így megfosztva, előbb a pozsonyi tanács, azután pedig az ottani káptalan őrizetére bízattak. Miután a törökök kiűzésével Budán a rend némileg helyre állott, a főegyháznak ezen vagyonát a budai tanács vette át a nélkül, hogy azokat visszabocsátotta volna a templom használatára. 1785-ben II. József császárhoz följelentés érkezett, melyben a városi tanács vádoltatott, hogy az értékes egyházi vagyont rejtegeti, ennek pedig az volna a rendeltetése, hogy az állam vagy valamely közczél javára