Budapest Régiségei 4. (1892)

Kuzsinszky Bálint: Az építkezés Aquincumban 73-123

ôç elrendezése, úgy ezen támpilléreké is szabálytalan. Bajos volna abban valami tervszerűséget felfedezni. Époly ingadozók az egyes támpillérek méretei. Kérdés végűi, minő lehetett a támpillérek befejezése fölül. Vájjon fölfelé mindinkább fogytak s a faltestbe vesztek, a mint azt Vitruvius (VI, 8) előírja? Vagy egyformán ugrottak elő alul és fölül? S ez esetben ivezetek kötötték őket össze egy vagy két sorban egymással a pompeii amphitheatrum példájára? Ez utóbbi feltevés nem valószínű, épitőink az ivezést sokkal fontosabb pontokon el tudták kerülni. A másik két feltevés mindegyike elfogadható. Melyik felelt meg a valóságnak, el nem dönthető. A mi a támpillérek szerepét illeti, az valamennyi épület között az amphitheatrumnál a legnagyobb. Még csak két oly épület van, hol támpillérekkel találkozunk. Az egyik az országút mentén fekvő nagy fürdő, hol a frigidarium és tepidarium apsisait kívülről 3— 3 falpillér támasztja. Az oldalfalak biztosítására szolgáltak a rajtok nyugvó félkupola nyomása ellen. A félkörű apsisok ilyetén megerősítése közönséges. Érdekesebb a másik példa. Van a nagy lakóházban egy terem, mely épúgy nagyságánál, mint mély fekvésénél fogva magára vonja a figyelmet. Bár oldalfalai meglepő vastagságúak, mindegyikéhez kívül támpillérek támaszkodnak és pedig három oldalon 1 — 1, a délin 2. Azon körülmény, hogy ezen támpillérek a terem közepén emelkedő két oszlopnak felelnek meg, könnyen, érthetővé teszi rendeltetésüket. Úgy kellett lenni, hogy a terem keresztboltozattal volt fedve s mindegyik támpillér azt a nyomást ellensúlyozta, melyet az ivhevederek a falra gyakoroltak. E szerint a támpillérek itt is, mint az előző két esetben, constructiv tényezőkként szerepeltek. Jelentőségüket azonban az ó-kori építők mégsem fogták fel annyira, mint az később, a középkorban történt. A görög-római építkezés jellegét az oszloprendszer adja meg. A maga teljességében ez természetesen csak oly helyeken érvényesülhetett, hol a megfelelő építő anyag állott rendelkezésre. Pompeiiben ugyan találkozunk téglaoszlopokkal, melyeket bevakoltak, Rómában pedig a téglaoszlopokat márványburkolat fedte. Vájjon nálunk dívott-e ezen eljárások egyike vagy másika, biztossággal meg nem állapítható. Valószínűleg nem, különben legalább egyes töredékei kerültek volna napfényre azon körszelvényalakú téglalapoknak, melyekkel rendszerint az oszlopok körfeJületét beburkolták. Az eddig előkerült oszloprészletek egytől-egyig mészkőből valók. Egyedül azt tekintve, hogy ezen anyag nehezen megdolgozható, érthetőnek fogjuk találni, hogy az oszloprendszer építkezésünkben nem játszhatott oly nagy szerepet, mint másutt. Egyébként néni is igen volt meg a kellő értelem hozzá építőinkben. Mindazonáltal egész sorára az épületeknek mutathatunk, hol oszlopokát Budapest Régiségei. IV. 12