Budapest Régiségei 4. (1892)

Havas Sándor: Visszapillantás az 1889-1892. évek eseményeire ; A főváros budai részének régi topographiája 3-30

lőtt kövön, vagy más tárgyakon még olvasható. A sok százados törmelékből előkerült agyag- és üvegedények a fémnemüek és használatban volt mindennemű tárgyak töredékeit értékesítjük a történelem számára és összeállítjuk belőlük a képet, mely ama régi, örökre letűnt világot állítja elénk. És örvendünk rajta, hogy ezt tehetjük, mivel az irott történelem úgy Aquincummal, mint a a későbbi Ó-Budával nagyon mostohán bánt, alig találunk benne a puszta névnél egyebet, éhez csak néha fűződik valamely esemény elbeszélése vagy más megjegyzés. A régészet részéről gyűjtött és megmagyarázott föliratok és leletek nélkül, fővárosunk eredetéről és régi múltjáról nem tudnánk úgyszólván semmit, amint hogy nem tudtak elődeink sem, mivel Aquincum — mint már megírtuk —• a múlt század végéig Sicambria álnév alatt lappangott, Ó-Budának jelentősége pedig a magyar történelemben egész a legújabb időkig ismeretlen volt. A főváros áldozatkészségének köszönhetjük, hogy a kormány részéről 1879-ben megindított ásatások Ó-Buda classicus földjén évről évre folytattatnak. A közgyűlés évről-évre megszavazta az erre szükséges költséget; és tette lehetővé azt, hogy a miről az irott történelem mélyen hallgatott, azt megtanuljuk a napfényre került feliratokból és műemlékekből. Ezek visszavezetnek bennünket a legrégibb, körülbelül kétezer és néhány száz év előtti korszakra, midőn a főváros mostani területét az első emberek megszállották volt, kiknek bár csak gyéren jelentkező, de mégis biztos nyomaira akadunk nyomozásaink közben. És amit ezekből tanulunk, annak egész biztosan adhatunk hitelt, mivel a régi korszak szemmel látható maradványai, s a föliratok nem csalnak. Az 1889-ik évszak, de a fővárosi régészetnek egyáltalában legfontosabb eseménye ezen irodalmi vállalat megindítása, mely a közgyűlés határozatánál fogva ezen évben vette kezdetét, és a melynek most IV. évfolyamát mutatjuk be a közönségnek. Ugyanezen év nyárára esik régészeti kis múzeumunk megnyitása is, az akkor még « Krempl malom »-nak nevezett épületben, a « papföldi » ásatások közelében, mely az állam tulajdonából magánykézre ment át, és vendéglővé lett átalakítva. Ezzel szemben van az ó-buda-szt-endrei vasútnak első, «Aquimcum»nak elnevezett állomása, mely csakis ezen, az egész tájon egyedül álló lakhelynek és a körüle elterülő aquincumi romoknak szól, és az ide kirándulni akaró közönségnek nagy szolgálatot tesz, mivel innét csak pár száz lépésnyire esnek ásatási főtelepeink a «papföldön». Az 1885-ik évi országos kiállítás régészeti gyűjteményét, melyet a fővárosi paviUonban berendeztünk volt, az e czélra készült szekrényekkel együtt, a Tanács engedelmével átszállítottuk az említett «aquincumi» vendéglő egy szobájába és dr. Kuzsinszky Bálint szak-