Budapest Régiségei 4. (1892)

Hampel József: Az eraviscus nép és emlékei 31-72

68 zolva s a felső mezőben ismételten látjuk mellképét és mellette teljes népszerű díszében nejét; a föliratos mező annyira kopott, hogy a két eraviscus kilétét nem tudhatjuk. Szintén csonka és durva az alsó dörgicsei emlék vörös homokkőből (69.1.). Ez azeraviscusok szomszédjaihoz vezet. Barbár hölgy két férfi alak között, ugyanoly válltűkkel és ugyanazon fejkötőben jelenkezik, melyeket az eraviscus hölgyeknél tapasztaltunk. Nyakán bütykös fölületű karika, minőket dunántúli sírokban többször találtunk. Az alsó mezőben még egyszer látjuk az egész társaságot ; a főhős közepett lóháton, lándsájával ledöfi a térdre borult ellenséget, balra rövid köpenyben, kocsifékkel kezében áll társa és jobbra háromlábú asztal mögött áll, kenyérrel (?) kezeiben a nő ugyanoly öltözetben mint a felső mezőben. Végül ismét az eraviscusok földjére térünk vissza és adjuk a híres dunaföldvári pilléres kőtábla képét.* (71.1.) Ez vagy egy nagyobbszerű sírépület egyik oldalfala, vagy boltnak a czégtáblája. Mindkét esetben ugyanegy az értelme, az eraviscus korcsmárosné tálban kedvencz malaczpecsenyét, malaczfőt hord. Öltözete teljesebb mint a bemutatott népviseleti képek ábrázolják, mert a sajátszerűen kivágott czipőkkel ismerkedünk és látjuk, mikép voltak a nagy vállfibulák a felső ruhába tűzve. Ezúttal azt is látjuk hogy mikép tűzi össze a mellén ketté váló alsó ruháját apróbb fibulával, melynek formáját már ismerjük, férfiak is éltek vele. E barbár népdivatról azelőtt azt hittük, hogy Pannoniára szorítkozott, újabban elvétve más vidékeken is, hol celták laktak, akadtak ily costümös alakú domborkövek, egyet Bajorország keleti részéből a bajor n. múzeum őriz s így azt mondhatjuk, hogy ez a sajátszerű népviselet a celták ősi divatát képviseli, mely azonban később itt-ott kiveszett és legtovább a mi tájainkon az eraviscus asszonyoknál tartotta fön magát. Mint láttuk, az eraviscus nép sír táblái és a temetőikből fölszínre került emlékek sok tekintetben sajátszerű ízléssel és a rómaiakétól különváló szokásokkal ismertettek. Ez emlékek maguk arról tanúskodnak, hogy a félezredéven túl ősi falvaikban meglehetősen sűrűn tanyázó nép maga állította elé mindazt, a miben sajátos egyénisége mutatkozik, sőt egyes emlékek nagy technikai ügyességükről is tanúskodnak. A kocsiszerkesztés és kovácsmesterség dolgában oly fokot értek el, mely napjainkban is elismerésre készteti a szakembert. Gaul tanár az előbbiekben bemutatott eraviscus kocsikról szóló értekezéseit ezzel a nyilatkozattal fejezi be: «Kénytelen vagyok azonban ezen tanulmányok után elismerni, hogy * Először közzétettük A. É. 1885. V. köt. jl. 1. — Utóbb megjelent az Osztr.-magyar monarchia képekben stb. czimű műben.