Budapest Régiségei 4. (1892)

Havas Sándor: Visszapillantás az 1889-1892. évek eseményeire ; A főváros budai részének régi topographiája 3-30

0 települt ős népek, úgy a kelták is eleinte csak barlangokban és putrikban laktak, csak idővel gabalyítottak maguknak kunyhókat és házakat fából vagy sárral betapasztott sövényből és ezeket maguk nyelvén «bude»-nek hívták. Ekkor természetesen a barlangi ember a művelődés pályáján már nagyot haladt. A mész használatát a régi kelták még nem ismerték. Semmiféle kőépület, vagy bármilyen falazat nyoma utánuk nem maradt; a mi Ó-Budán, illetőleg a főváros jobb partján van, kizárólag római mű. És minthogy az araviskoknak a római birodalom kötelékébe való fölvétele, vagy belépése egészen békés úton ment végbe, fölsem lehet tenni, hogy az ő középületeiket a rómaiak földúlták volna. Ezek előtt mint épen láttuk, az ő «civitásuk» tiszteletben állott meg a K. u. III. század végével is. A nyugoti kelták korából fönmaradtak ugyan óriási kövekből rakott druida oltárok, áldozó helyek; a dolmenek, menhirek az előkelők sírjai nagy kőlapokkal voltak bélelve és betakarva; de ilyenek nálunk nincsenek. A pannon keltákat nem hasonlíthatjuk a Julius Caesar által meghódított gallokhoz, kik már nemcsak a közművelődésnek az akkori népek között valóban kimagasló fokán állottak, de a kiknek legalább törzsönként egységes állami szervezetök volt. Monumentális alkotások és közmüvek csak ott létesülhetnek, hol a nép élén álló közhatalom akarata dönt. Ilyen a dunántúli keltáknál nem volt, minden törzs külön, magában és magának élt — ut prisca gens mortalium — egyszerű nemzetségi vagy családi közösségben, minden állami szervezet nélkül. Történetöket nem írta meg senki. A római irók csak oly népekről adtak hírt, melyek az impérium érdekkörébe ütköztek és a melyekkel háborúra került a dolog. A mi dunántúli keltáink a rómaiaknak nem okoztak bajt, ők egész csöndesen beolvadtak a rómaiságba és századok folyamán nemzetiségüket is elvesztették. Az imént említett leletek nyomán azt a kérdést lehet fölvetni, nem-e szállották volt meg az araviskok a Gellérthegyet, nem-e itt volt az egész tájon uralgó váruk, a törzs fő- és székhelye, mire oly kiválóan alkalmasnak látszik a hegy fekvése. Ennek támogatására azonban én nem találok semmi alapot, az ellenkezőre pedig két mozzanatot. Ha az araviskoknak itt váruk lett volna, mely nagyobbszerü földmunkálatokat, széles és mély árkokat és magas töltéseket föltételezett, akkor' ezek maradványai még megvolnának, vagy meglettek volna legalább addig, mig a mai Buda épülni kezdett. Az úgynevezett «római sánczok» az ország déli részén, melyeket én dr. Fröhlich Róbert tisztelt tagtársunk engedelmével a scordiskok védműveinek vagyok hajlandó tartani, az aquincumi castra éjszaki aggere, melyre én figyelmeztettem Tormát először, a talán még az avarok korából maradt «csörsz árka» nyomai megvannak még most is és a gellérthegyi védmüvek sem pusztultak volna el észrevétlenül: a Budapest Régiségei. IV. J