Budapest Régiségei 3. (1891)

Hampel József: Aquincumi temetők : 1881-1882. évi följegyzések alapján 47-80

« Hominem mortuum in űrbe ne sepelito neve urito» «a holtat a városban ne temesd és ne égesd el», így szól már a XII táblás törvény* és e szabályt legtöbb római városban követték, úgy, hogy a holtak helyei rendszerint ott kezdődtek, a hol az élők lakásai végződtek. Ez a figyelemre méltó tapasztalás sok római város szorosabb helyrajzi megállapításánál bírt már fontossággal. Gyakran pusztultak el városok annyira, hogy kő nem maradt kövön az Ő házaikból, a régi anyagot késő utódok újabb építkezésre használták : temetők nem mozdulnak helyükből és ha, a mi sokszor megtörténik, buzgó sírrablók ki is fosztogatják az értékesebb sírokat, a szegényebb emberek szerényebb téglasírjai ott maradnak és tanúságot tesznek (ha egyébről nem is) arról, hogy arra felé a régi város szélén járunk. Aquincum helyrajzában is, mely még oly sok kételynek enged helyet, fontos helyhatározó szerepük jut a temetőknek. Nagy gonddal vizsgálták át szakférfiaink évtizedek óta a színrekerült régi falmaradványokat és az utóbbi évek rendszeres ásatásai jelentékeny köz- és magánépületeket tártak föl előttünk ; de hogy Aquincum városa merre terjedt, azt csak a temetők segítségével bírjuk megközelítőleg kimutatni. Délfelé az ú. n. királydombi szinházi falmaradványok adnak támpontot, éjszakra a mocsarak s a mocsarak szélén épült amphitheatrum és fürdőépületek jelzik a szélső határokat, másrészt a Duna szigetei keletre, nyugatfelé az éjszaknyugatról délkeletre vonuló dombláncz határolták a várost, de vájjon ezen mérföldekre nyúló területen merre laktak és merre nem laktak a régi aquincumiak, azt csak a temetők és sírok gondos figyelembe vétele adhatja tudtunkra. A legjelentékenyebb két temetőről Rómer adott hírt. Egy temetőnek veszem a vörösvári út hosszában terjedő sírhelyeket, melyekre 1868-ban és * A X. táblán; Cicero de leg. IL, 2j. 24. Bruns Fontes iuris Rom. ant. Freiburg 1881. 4. kiadás 5j. lap.. Budapest Régiségei. III. 7