Budapest Régiségei 3. (1891)

Kuzsinszky Bálint: Az aquincumi amphitheatrum ; Függelékül: két lakóház az 1890 és részben 1891-ki papföldi ásatások 81-139

H7 talpa még in situ áll. Bizonyos azért a keletre eső két szélsőnek a helye is. Ellenben nincs semmi nyoma, állott-e a keskeny oldalakon közbül még egy-egy oszlop vagy sem. Tekintve a két sarokoszlop közé eső tetemes távolságot, való­színű, hogy nem hiányoztak. Az ezen oszlopokon nyugvó gerendázatra hajlott le négyfelől a tető, oly formán, hogy az udvar közepe fedetlen maradt. Egyes mészkő-lapok fekszenek az oszlopközök mentén, sőt egy darab az udvar fedetlen részének burkolatából is megmaradt a déli oldalon, mely ugyancsak mészkő-lapokból állott. Az észak­keleti sarokoszlop táján egy cisternára bukkantunk, nyilván ide s nem az udvar közepén gyűlt össze a tetőkről lecsurgó esővíz. Mint látjuk, udvarunk berendezése olyan, hogy akár átriumnak, akár peri­styliumnak beválnék. Hogy a kettő közül melyik volt, csak a lakóház teljes kör­vonalainak ismerete deríthetné ki. De az is meglehet, hogy mindkettő rendelte­tését egyesíté magában. Befejezésül azon főbb leletekről kívánok röviden megemlékezni, melyek a bemutatott két lakóház romjai közt napfényre kerültek. Ezek sorába tartozik mindenekelőtt három tégladarab, mindegyikén a LEG. II. AD. bélyege. A többi feliratos emlék között figyelmünket főkép egy fogadalmi oltárkő vonja magára, a melyre feliratos lapjával a földön heverve akadtunk. Két pap: M. Aurelius és M. Pastus készíttették Diana és Silvanus Silvester, mint az amphi­theatralis hajszák elnöklő istenségeinek tiszteletére. Magassága 71 cm., szélessége 32 cm. és vastagsága 27 cm. Csupán az abacus felső jobb sarka csonka. íme a felirat : A basis lapjára vésett két utolsó sor betűi többé-kevésbbé homályosak. A ritkább leletek közé tartozik három kotöredék, melyek ' látszólag egy hatszögü oszlopnak részeit képezték. De nem voltak azok, hanem egy medencze, az u. n. puteal töredékei. Két darab az aljából való, a harmadik az oldalából. Az előbbiek egyikének feneke át van fúrva, hogy a víz lefolyhasson. A külső oldalak cannelirozottak. Meglehet, hogy ugyanazon puteal darabjaival van Budapest Régiségei. III. j8

Next

/
Thumbnails
Contents