Budapest Régiségei 2. (1890)

Kuzsinszky Bálint: Az aquincumi ásatások, 1881-1884 és 1889 ; Függelék: az ásatások területén talált érmek leirása 75-160

84 mint.az előbbi kettő, nyitva állott a kocsiforgalomnak. A többiek (D, £ és F) csak u. n. csendes utczák lehettek. Pompejiben az utczák általában ugyanazon beosztást mutatják, mint mai városaink utczái. Kétfelől a házak mentén járdák szegélyzik, melyek kövezete valamivel magasabban fekszik, mint a kocsiúté. A mennyire canabáink utczáit eddig ismerjük, még sehol ily járdák maradványai nem kerültek napfényre. Az ú. n. csendes utczákban tényleg szükség sem volt rájuk. A gyalogosok legfölebb a főbb utczákon lehettek annak a veszélynek kitéve, hogy egyik-másik kocsi nekik ront. Hogy ez meg ne történhessék, úgy gondoskodott nálunk a római, hogy az utcza egyik vagy mindkét szélét kerékvető kövek segítségével zárta el a kocsiúttól. Ily kerékvetők maradványait, szám szerint nyolcz darabot, látunk az A utcza keleti oldalán, a melyek ha nem is kényelmes, de legalább némileg biztosított ösvényt szolgáltattak a gyalogosok számára. Szélessége ugyanis 120 cm.-nél nem több ; alatta ment a csatorna. A másik két utczán (B és C) kerékvetők nem kerültek felszínre. Több mint valószinű azonban, hogy, legalább a mi a B utczát illeti, itt is hasonlókép voltak a gyalogosok óva. A számukra fentartott ösvény az utcza déli oldalán vezetett s a kocsiút felől a csatorna vonala határolta, a melynek mentén ugyanoly kerékvetők állhattak, mint az A utczában. A legveszélyesebbnek e tekintetben a C utcza mutatkozik. Itt a kocsiút szélessége az egyik csatornától a másikig terjedett, ezeken túl pedig épületek emelkedtek. Csakhogy, mint alább látni fogjuk, ezen épületeknek az utcza felé eső tractusai hosszú oszlopcsarnokok voltak, a melyek rendeltetése ép az volt, hogy a gyalogosok számára biztosított és kényelmes sétahelyül szolgáljanak. : Ha immár végül azt kérdezzük, minő lehetett az egyes utczák Összbenyomása, általánosságban csak azt mondhatjuk, hogy az távolról sem volt oly változatos, mint mai utczáinké. A mi ma az utczáknak legfőbb élénkségét adja meg, a különböző ablaksorok, ezeket a római nem ismerte. Gondját első sorban háza belsejének minél díszesebb kiállítására fordította, a külsővel nem sokat törődött. A legtanulságosabb példa rá természetesen Pompeji. Lakóházainak utczára néző oldala rendszerint egészen sírna; be van ugyan festve, de nincs rajta semmi díszítmény. Egyedül a kapu az, mely némi tagozást és díszítményt mutat. Ismerve a római építkezés egyöntetűségét, mely a birodalom legtávolabbi pontjain ugyanaz maradt, éppenséggel nincs okunk feltenni, hogy a mi épületeink e részben mások lettek volna, mint Pompeji házai. Ellenkezőleg, még egyszerűebbeknek kell gondolnunk. A mint ott, úgy nálunk is csak azon utczák mutattak változatosságot, élénkséget, hol nyilvános épületek vagy boltsorok