Budapest Régiségei 2. (1890)

Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

4^ útmutatóul szolgáland nekik, hogy a sokat keresett Fehéregyházra ismerhessenek. A millenium megünneplésére már is, megindult a mozgalom. Nem hiszem ugyan, hogy véglegesen 1994-re történhessék a megállapodás, mert hisz ekkor csak kezdetét vette a honfoglalás, és Fraknói Vilmosnak teljes igaza van, ki azt mondotta, hogy a nemzeti ünnepet 1899-ig kellene elhalasztani, mivel ezen év előtt, a Dunántúlnak birtokba vétele még nem ment végbe. 892-ben mentek a magyarok Arnulf segítségére Svatopluk ellen ; azon év nyarán vissza is tértek és Etelközt földúlva találván, nyomban indultak új telepek fölkeresésére és talán még azon évben, valószínűleg azonban 893-ban jelenhettek meg Kievben, azután pedig Lodomeria és Galiczia területein ; és a kunokkal egyesülve, csak 894-ben folytathatták útjokat a Kárpátokon át. Láttuk, hogy ezen évben a Dunának Vágtól Pozsonyig terjedő partján még nem jelentkeztek. 895-ben ezt még Svatopluk fiai birták, de ugyanez évben a rájuk szállott «birodalom» össze is omlott. Ennek a Vágtól a Kárpátokig terjedő részét a magyarok csak 896-ban foglalták el, 899-ben végűi a Dunántúlt. így látom én a honalapítás lefolyását egybevágó történelmi adatok nyomán. De bármelyik évre tétessék is a millenium, ebben a fővárosnak mindenesetre fő része leend. Budapestnek egész múltja visszatükröződik Árpád, a tőle származott és a következő királyok, szóval az ország történetében. Ezzel együtt a főváros is ünnepli fennállásának ezredik évfordulóját, mert fővárosunk története a honalapítástól veszi kezdetét. Árpád a megyeri révnél kelt át a Dunán Atila városába és miután seregének húsz napi pihenőt és mulatságot engedett, Eczilburgból, hol megszállott volt, intézte a dunántúli Pannoniának birtokbavételét; minden hadjáratra innét indult, ennek bevégeztével ide tért vissza és itt fejezte be dicső pályáját. (Anonymus 46—52.) Négyszáz évvel később ugyancsak Etelevárában múlt ki az Árpádok utolsó férfiivadéka, III. András, kinek a haza jövője miatti aggodalmában tört meg a szíve. De van-e a magyar történelemnek oly eseménye, melytől Budapest emléke elválasztható? Az országgal együtt tehát fővárosunk is ünnepelni fogja saját milleniumát. Hogyan tegye ezt? Azzal, hogy részt veend az ekkor rendezendő díszünnepekben, művészeti és irodalmi vállalatokban, nem érheti be. Egy nagyszerű, az ország méltóságához illő műemlék fölállításáról bizonyosan maga a törvényhozás fog gondoskodni. Mit teend tehát a főváros, hogy kifejezést adjon a honalapító dicső emléke iránti kegyeletének ? Ez iránt már most, és minél előbb, kellene megállapodásra jutni, mivel oly műnek megalkotására, mely mint az ezer éves világra szóló eseményekben gazdag történelmünk befejezője a magyar nép legdicsőbb napjának emlékét örök időkre adhassa át az utókor tiszteletének; ily 6*