Budapest Régiségei 2. (1890)

Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

20 Anonymus tehát abban tévedett, hogy a népesedés azon állapotát, melyet ő tapasztalt, a honfoglalás korára vezette vissza ; azt képzelte, hogy a morva és orosz nép elődei már a magyarok beköltözése korában is ott laktak ama helyeken, melyek a magyarok útjába estek, holott kétségtelen, hogy e helyeket a magyarok alapították, és ezek lettek a későbbi vármegyék székhelyeivé. Hogy miért nem említi a névtelen Simeont, Arnulfot és Svatoplukot? azt én magamnak úgy magyarázom meg, hogy sem a Leo császárnak, sem pedig az Arnulf német királynak Simeon és Svatopluk ellen adott segély nem volt a magyaroknak valami nagy fontosságú nemzeti ügyök, hanem alkalmi vállalat ; életkérdés a meghivókra, rájuk nézve pedig csak közönséges hadi kaland, minőben a harczias nemzet készséggel részt vett, a mikor csak teheté. Constantin császár de adm. Imp. 40. fejezete szerint úgy látszik 887-ben a magyar seregnek csak egy része, Levente (Liuntin) vezetése alatt harczolt a bolgárok ellen és miután ezekkel végzett, visszatért Etelközre. Szalay László Leo grammaticust idézi ugyan, ki azt írja, hogy Árpád maga vezeté ekkor a sereget és maga mellé vette Csörsz vezért is, de bár mint volt, annyi bizonyos, hogy a Leo részéről kért segély nyújtásán kívül, a magyaroknak e hadjáratnál más czéljuk nem volt. Ép oly természetű volt öt évvel később 892-ben, az Arnulfnak adott segítség Svatopluk ellen is. Ekkor Arnulf a féket vesztett és nemcsak engedetlenné, hanem veszélyessé is vált hűbérese Svatopluk ellen nagy hadjáratot indított három oldalról. O maga a közép hadak élén nyugat felől ; délről Braczlav horvát fejedelem csapatai a magyarokkal együtt, kik az ő közvetítése folytán jelentek ott meg; éjszak felől pedig a többi németség tört Svatopluk ellen és egyesülvén a három sereg, négy hétig dúlt és pusztított Morvaországban, de ütközetre nem került a dolog, Svatopluk kitért előle; akadt neki igen hatalmas szövetségese, a beállott nagy szárazság és inség, mely miatt az egész ellene indult haderő a nélkül, hogy valami nagyobb dolgot vitt volna véghez, kénytelen volt visszavonulni. A magyarok tehát Arnulf seregének csak kis részét, jobb szárnyának egy osztályát képezték e hadjáratban, melynek végeztével ismét haza mentek Etelközre, a honnan jöttek, de azt feldúlva találván, elűzött rokonaikkal egyesülten indultak a Dnieper folyását követve az új haza keresésére, hova Kieven, Lodomérián és egy részök Erdélyen át el is jutottak. Kik azi vitatják, hogy csak Erdélyen át történt a beköltözés, talán nem eléggé figyeltek arra, hogy egy 800,000 főnyi tömeg százezrekre menő lóval, marhával és szekérrel nem vonulhatott egy vagy két szoroson át, hanem szükségképen több részre oszlott, előre kémlelvén ki az átjárókat. így beszéli el a Svatopluk ellen indított háború lefolyását Dudik Beda, Morvaország jeles s e részben bizonyára legilletékesebb történetírója, kire biztosan hivatkozhatunk;arról, hogy a magyarok előzőleg a Rákos mellett Bán*