Budapest Régiségei 2. (1890)

Gömöri Havas Sándor: Az ó-budai Fehéregyház 3-50

1

6 A Névtelennek ily rideg és merőben váratlan elítélése, mely a közgyűlés határozatát a hiábavalóság, hogy ne mondjam, a nevetség színében tüntette föl, általános meglepetést szült; ily kemény ítéletet még egy magyar író sem mondott róla. Alapjában támadta meg az egész kérdést s a közvéleményt, mely Anonymus elbeszélését a történetírók után indulva, valónak tartja. Ekkor kérdezték többen, hogy miért nem szólalt föl Salamon közvetetlenűl a honalapító sírja keresését elrendelő közgyűlési határozat után ? avagy akkor, midőn Ó-Budán gyűltünk össze, és együtt indultunk «Árpád sírja» keresésére? miért várakozott álló hét hónapig, hogy bevágja az útját a nyomozásnak éppen akkor, midőn az általam fölmutatott 1355-ki határjárás annak helyes irányát biztosította? Én azonban Salamon urat nem ostromoltam kérdésekkel, az ő ellenvetéseire, és másokra is, melyekről a napi lapokból értesültem, megfeleltem egész röviden már említett füzetemben, melyet 1882. év végével «Fehéregyház és Árpád sírja» fölirattal közzétettem volt, és dolgoztam tovább. De az ügy iránt oly élénken érdeklődő közönség a puszta tagadással nem érheti be ; méltán megköveteli, hogy bővebben tájékoztassuk őt az állapotról ; hogy azt maga is megítélhesse, állítsuk szemben egymással az ellentéteket. Különben is azon fordul meg az egész dolog, vájjon érdemel-e hitelt a Névtelen tudósítása, az egyedüli, mely reánk maradt? s ez is attól függ, vájjon Anonymus a vezérek korára nézve általában történelmi kútforrásnak tekinthető-e? avagy pedig elvessük-e őt mindenestül, mint tették a német írók és velők együtt Salamon Ferencz ? Igaz, hogy ez utóbbi esetben is fenmarad a Fehéregyház keresése, de ha ezt az Árpád-legendából kivetkőztetjük, akkor ennek reánk nézve nincsen értéke. A Szt. István korabeli Fehéregyház nem valami nagyobb szabású basilica, hanem capella, vagy is oly szerény kis templom volt, melyhez hasonló az Árpádok korából, a felvidéken és Erdélyben van még akár hány; műrégészeti tekintetben tehát becscsel nem bírna, de másképen sem, mert azonkívül, hogy nagy búcsújáró hely volt hajdanta, hozzá semmi történelminek nevezhető emlék nem fűződik. Az álláspontot, melyet minden habozás nélkül és nyugodt lélekkel elfoglalhatunk, legjobban megjelöli Szalay László. Azt írja róla (Magyarorsz. tört. L): «Schlötzer és a hasonlók, kik Béla király névtelen jegyzőjét mint fenevadat szeretnék a német tudományosság kissé bozótos kritikai erdőségeiben üldözgetni, ellenlábalókkal is bírnak, kik a névtelennek minden szavát, még boldogtalan névszármaztatásait sem véve ki, autos ephai hódolattal veszik, s egész rendszeréket építgetnek reájuk. Eljárásuk mentséget érdemel, mert természet törvénye lévén, hogy hatás mindig ellenhatást idézzen elő, természetes az is, hogy egy pár szemtelen külföldi író és egy pár gyáva honi szajkónak a névtelén jegyző