Budapest Régiségei 1. (1889)

Kuzsinszky Bálint: A legújabb aquincumi ásatások, 1887-1888 : Aquincum canabái, Mithraeum, a fürdő, a magánházak, leletek 39-170

()2 következtében hátrahagytak. Ugyancsak a küszöb mai állapota még egy más, nem kevésbé érdekes körülmény iránt nyújt felvilágosítást. A római építő, hogy az ajtószárnyakat csapok segélyével az ajtókeretbe beleilleszthesse, elébb helyezte be az ajtókat, még mielőtt a felső ajtóborítót (Urnen superum) az ajtófelekre fektette. Ezen ajtó felállításánál azonban ezt, — nem tudni mi okból — úgy látszik elmulasztotta. Hogy tehát mégis az ajtószárnyak beállíthatók legyenek, a küszöb két végén egy-egy keresztbe vont csatornát vágatott s azokon át tolatta előre az ütközőig, magukat a csatornákat pedig azután nyilván betömte. Átlépve ezen ajtón, az / számú helységbe jutunk, mely mintegy előszobául szolgált, hol az uraikat kisérő szolgák várakoztak. Itt lehetett különben a belépti díjat szedőnek (capsarius) a helye is. Délnek fordulva, magunk előtt látjuk a nyugoti fürdőosztály egyes helyiségeit, a mint észak-déli irányban sorban egymás után következnek. Mindjárt első tekintetre szemünkbe ötlik, mennyivel mélyebben fekszik talajuk, mint az i előszobába nyiló ajtó küszöbe. A legelső kérdés, mi lehetett a sok, még jórészt eredeti helyén álló trachytoszlopocska czélja? A felelet nem nehéz. Mérjük meg az egyes oszlopok magasságát s látni fogjuk, hogy az körülbelül akkora, a mennyivel mélyebben fekszik e szobák jelenlegi talaja az említett küszöb szintjénél. Szóval világossá lesz, hogy rendeltetésök nem lehetett más, mint hogy a padozatot tartsák, mely az épület rombadőlése alkalmával a reázuhanó kőtörmelék súlya alatt beszakadt s csak darabokban maradt fenn. Egyes helyeken mégis fenmaradt még eredeti helyén annyi, hogy ezen alépítmény egész szerkezetét tanulmányozhatjuk, így a keleti fürdőosztály 8 helyiségében s azért bővebb leírását majd csak annak kapcsán kisértjük meg. Egyelőre elég annyit tudnunk, hogy a rómaiak csak a legritkább esetekben fűtötték szobáikat kandallók segélyével. A fűtés legközönségesebb neme az-volt, hogy a helyiségek padozatát a jelzett módon boltozott alépítményre fektették s a fölhevített levegőt bevezették alája, mely ilyen formán az egész szobát alulról egyenletesen fölmelegítette. Külön kemenczére minden egyes helyiségnek azért még sem volt szüksége. Egy közös fűtőhelyről a szobák egész sorát melegíthették, olyformán, hogy a meleg az egyik szoba padozata alól a másiké alá a válaszfal alsó részén alkalmazott egy vagy több nyilason betódulhatott. Ily nyílásokat mutat — még pedig hármasával —• a mi közfürdőnk nem egy válaszfala alul s elhelyezésökből megtudjuk, honnan s mily irányban terjedhetett szét a hőség. (Lásd a mellékelt fametszetű képet.) Ezen az úton aztán