Budapest Régiségei 1. (1889)

Kuzsinszky Bálint: A legújabb aquincumi ásatások, 1887-1888 : Aquincum canabái, Mithraeum, a fürdő, a magánházak, leletek 39-170

117 között már számos ily öntött ablaktábla töredéke került napfényre. Pompejiben meg éppen egy egész, üveggel zárt ablaknyilásra akadtak, de a mint éppen az ottani ásatások bizonyítják, a római csak elvétve alkalmazott ablakot s az is rendszerint oly szűk volt, hogy inkább falrésnek mondható. Elképzelhetjük tehát, minő lehetett egy római utcza képe. Ha volt is a ház oldalain egy-egy ily nyilas, az vajmi keveset változtatott a különben sima falak egyhangúságán. A szélesebb utczákat legalább a boltok sora tette élénkké, de a hol ezek hiányzottak, mint pl, városunk e részében, a melyről éppen szó van, nem volt más^ mint az egyetlen ajtónyilás, mely a ház homlokzatának tagozására szolgált. De nem is érezte a római ember annnak szükségét, hogy háza fényét annak külsején csillogtassa. Ő házát nem a külvilág gyönyörködtetésére, hanem családja kényelmére építtette. Annak belső és nem külső kiállítására fordította tehát minden gondját. Azért nem képzelhetni nagyobb ellentétet, mint a minőt e tekintetben a római ház mutatott. Kivül a lehető legnagyobb egyszerűség, míg belül a szebbnél szebb falfestmények, stuccodíszítmények, mozaikpadlók s az udvar közepét környező oszlopok mondhatni kápráztató látványosságot nyújtottak s ha e belső pompa talán még sem érvényesülhetett mindenütt kellőleg, onnan van, hogy a szobák nem kaptak elegendő világosságot. Az ablakok e részben mellékesek voltak. Az egész világítás úgyszólván kizárólag az udvar felől történt, a honnan a világosság az ajtókon át hatolt az egyes helyiségekbe. Úgy is helyezték el őket rendszerint, hogy az udvar mind a négy oldalát fogták azok körül. Egyébiránt nagyon csalódnánk, ha azt hinnők, hogy a római lakház szobáinak e félhomálya bántotta a rómait. Nem használta ő azokat egyébre, mint hogy bennök megháljon és étkezzék. Különben a napnak legnagyobb részét vagy az udvarban töltötte, a mely ilyenformán az egész családnak közös gyűlőés tartózkodóhelye volt, vagy pedig elment a város fórumaira, fürdőibe vagy egyéb nyilvános mulatóhelyeire s ott vesztegette el szabad óráit. S e szokását magával vitte a legtávolabbi provinciákba. Innen a sok fürdő, oszlopos csarnok, palaestra, forum, színház, a melyek nem hiányozhattak egyetlen provinciális városban sem. Könnyű azonban belátni, hogy míg Olaszország derűit ege alatt e szenvedélyének kénye-kedve szerint hódolhatott, Pannónia zord éghajlata kevésbé kedvezhetett neki, különösen nem a téli évszakban. Ilyenkor bizonyára mindenki szivesebben vonta meg magát otthonában, mint hogy künn őgyelegjen. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy Aquincum lakóházaiban a pompejii házakban látható szűk és homályos szobácskák helyett terjedelmesebb osztályokra találunk, a melyek ennek következtében nemcsak világosabbak voltak, hanem bennök a családfő egész háznépével együtt kényelmesen el is férhetett. Kétség-