A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2008-ban (Aquincumi Füzetek 15. Budapest, 2009)

Gazdagon díszített épület az aquincumi polgárváros nyugati részén (Láng Orsolya)

csíkokkal. A márványlapsor feltehetően csak a bejárati részt díszítette, sávszerű­én. A lapok kőzettani vizsgálata szerint a fehér márvány itáliai, nagy valószínűség­gel earrarai eredetű, míg a vörös darabok helyi vörösmészkő-származékok, lelőhclve például a Dunántúli-középhegvség is (a meghatározást Pálya O. geológushallgató végezte). A padlóburkolatot javították, er­re utalnak azok a falazótéglák, amelyekkel a feltehetően elkopott, összetöredezett márványlapokat pótolták a helyiség déli zárófala mentén. Az intenzív használatra utal az is, hog) a bejárathoz közeli már­ványlap erősen lekopott, töredezett felüle­tű (4. kép). Észak felé egy 1,1x1,2 m alapterületű színes (fehér-kék-vörös) mozaikpadló-rész­let egészítette ki a márványpadlót (5. kép). A mozaikpadló fehér alapon kék és vörös szemek kombinációjából áll, a kék szemek kőanyaga jelenleg is vizsgálat alatt van, a vörösekről már a restaurálás közben meg­állapítható volt, hogy azok tégladarabok. A mozaikpadló szélei hiányosak, keretelése többféle: dél felé háromszögsor, kelet felé egymást érintő háromszögek és egy rombusz sora kereteik Utóbbinál való­wards the ceiling. Close to the entrance (the threshold stone has not been pre­served here), the floor was covered with large white marble slabs with narrow red marble stripes between them laid over two layers of terrazzo foundation. The row of marble slabs probably only decorated the entrance m a band. Based on the petrolog­ical analyses, the white marble came from Italy probably from Carrara, while the red components comprise local red limestone types, which can be found, for example, in the Transdanubian Alid-Mountains (the identification was made by O. Palya, a ge­ology student). The pavement had been repaired: this is implied by the walling bricks that probably replaced the worn and broken marble slabs along the southern end wall of the room. The fact that the marble slab next to the entrance is very worn and its surface is broken indicates intensive use (Fig. 4). Towards the north, a colored (white­blue-and-red) mosaic pavement fragment complemented the marble pavement over a surface of 1.1x1.2 m (Fig. 5). The mo­saic pavement is composed of a combi­nation of blue and red tesserae against a

Next

/
Thumbnails
Contents