A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2007-ben (Aquincumi Füzetek 14. Budapest, 2008)

Beszámoló a katonaváros nyugati temetőjében végzett kutatásról (Budai Balogh Tibor)

sosem fordult elő, de a kerámia mellék­letekkel ellátott síroknak időben nagyon közel kellett állniuk az üvegedénvesekhez, erre vallanak egyebek mellett a hasonló tí­pusú számszeríj fibulák. Krem mindössze hat sírban volt. A gver­meksírok nagy száma dacára összesen egy India került elő. ( )kercszténvséggel közvet­lenül kapcsolatba hozható emlékeket, mé­cseseket, késő római férfisírokra jellemző ö\ tartozékokat cgváltalán nem találtunk. Ugyanígy barbár kerámia, vagy más, a pro­vinciális ízléstől idegen tárgy sem került elő. A leggazdagabb sírban (21. sír) egy kék és sárga színű üveggyöngyökből fűzött nyak­láncot, ill. borostyán- és gagátgv öngyökből álló karkötőt viselő kislány feküdt, jobb vállán érem, bal keze mellett kör alakú ólomkeretbe foglalt tükör, lábánál cit­romsárga mázas benyomott falú pohár (Faltenbecher) került elő. (6. kép) A feltárt temetőrészlet leletanyaga je­lenleg restaurálás alatt áll. A már vizsgál­ható leletanyag, elsősorban a hagymafejes fibulák alapján a temetkezések korát a 4. század középső évtizedeire tesszük. Mind a leletanyag, mind az épített sírok konst­rukciója, az azonos forrásból származó építőanyag a Bécsi úti temető e részleté­nek viszonylag rövid idejű használatára utal, ellentétben a „VII. sírcsoport" 2. szá­zad vége - 4. század közepére keltezhető sírjaival. A gazdagabb mellékletekkel ellá­tott, és igényesebb kivitelezésű sírok az út­hoz közel helyezkedtek el, a szegényebbek az északi és keleti oldalon. A két csoport között kaptak helyet a csecsemősírok, de a szegényes felnőtt sírokon túl, a temctőfal mellett is találtunk csecsemőket. Ok az egyszerűbb kivitelű sírok tulajdonosainak hozzátartozói lehettek. Szuperpozíciós helyzettel nem találkoztunk. vessels never occurred together, although the graves with ceramic finds were chrono­logically close to those containing glass vessels based on the presence of cross-bow brooches of similar types. Only six graves contained coins. De­spite the high number of infant graves, onlv a single bulla was found. Relics linked to earlv Christianity including lamps and belt mounts characteristic of Late Roman male burials were missing as were Barbar­ian ceramics or other objects alien to pro­vincial tastes. A young girl wearing a necklace strung from yellow and blue beads and a bracelet manufactured from amber and jet beads lay in the richest grave (no. 21). A coin had been placed on her right shoulder, a mirror in a lead frame by her left hand and a lemon-yellow glazed cup with impressed walls (Faltenbechcr) had been placed at her feet. (Fig. ()) The find material from the unearthed cemetery segment is currently being re­stored. The finds that can already be ex­amined, especially the cross-bow brooches, date the burials from the middle decades of the AD 4" 1 century. Both the finds and the construction of the built graves and the fact that the building materials came from the same source suggest that this part of the Bécsi Road cemetery was used for a relatively short period in contrast to the graves in "Graveyard no. VII". This graveyard dates from the end of the AD 2 nd century until the middle of the AD 4 ,h century The graves with richest grave goods and of a higher quality of workman­ship lie closer to the road, while the poorer graves came to light on the northern and eastern sides of the cemetery The graves of the small infants were located between them, although small infant burials were M

Next

/
Thumbnails
Contents