A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2007-ben (Aquincumi Füzetek 14. Budapest, 2008)
Az Aquincumi Múzeum kisebb feltárásainak helyszínei és eredményei a 2007. évben
nen származik egy bemélyített díszítéssel ellátott idol töredéke is, amelynek igen közeli párhuzamát az egykorú bicskei lclctanvagból ismerjük. (MAKKAY 1972, 1975, 1978) A korszakra jellegzetes ruházat mintázatát jelző, V alakban összefutó párhuzamosokból kialakított motívummal díszített agyagszobrocskák más idősebb DVK lelőhelyről és a közép-európai Vonaldíszes kultúra területéről is közölésre kerültek. (KALICZ 1993; BARNA 1999; KÁROLYI 2004; SEBŐK 2007; ILON 2007) A bonyolult komplexumot alkotó gödrök között, a leletanyag feldolgozása során remélhetően elkülöníthetőek lesznek tisztán neolitikus leleteket tartalmazó objektumok is, kielégítően bizonyítva a DVK idősebb szakaszának települési helyét a területen. A telken végzett próbafeltárás kapcsán már történt említés újkőkori gödrök előkerüléséről (KÁRPÁTI-ÉDER 2007), a környéken végzett kutatások során azonban kizárólag települési jelenségek nélkül jelentkező, neolitikus leleteket tartalmazó humuszréteget figyeltek meg az ásatok, amelyet a Szépvölgyi árok feltöltődésével kapcsolatba hozható, besodródott leletekkel telített, áthalmozódott rétegként értékeltek. (EACSÁDY 2001; KÁRPÁTI 2003a; KÁRPÁTI 2003b; KÁRPÁTI-M. VIRÁG 2007) A Szépvölgyi út 14. területén valószínűsíthető neolitikus települési helv ismeretében azonban nem zárható ki, hogv ez, a főként a völgy magasabban fekvő részcin mutatkozó jelenség a neolitikus település(ek) kiterjedését jelző kultúrrétegeként is értelmezhető. A jelenségről biztosabb képet csak az eddigi ásatások eredményeinek és leleteinek részletes kiértékelésétől várhatunk. A dombháton feltárt gödörkomplexum fölött húzódó humuszrétegben a DVK kottafejcs időszakának leletei is napvilágra kerültek. A természetes kiemelkedés déli, lejtős oldalán déli és keleti irányba vastagodó neolitikus (DVK) leleteket tartalmazó humuszos feltöltődést vágtunk át. Ez a réteg a völgy magasabb részein húzódó telep(ck) emlékanyagának erózió útján történő lehordódásakor is keletkezhetett. A kerámialeletek között a korai Zseliz időszakra jellemző díszítéssel rendelkező darabokat is találtunk. A Szépvölgyi út, Ürömi utca, Felhévízi út környékén végzett eddigi kutatások alapján, a Szépvölgyi árok mentén húzódó vízmosások környezetében a DVK több fázisának települése(i)vei számolhatunk. A települési helyek lokalizálására, a települések kiterjedésének megállapítására a további kutatások során kerülhet sor. (M. VZs.) Kárpáti Zoltán - M. Virág 'Zsuzsanna Irodalom: BARNA 1999 - P Barna J.: A dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának leletei Balatonmagvaród-Kápolnapusztáról. Zalai Múzeum 9 (1999) 7-32. FACSÁDY 2001 - R. Facsády A.: Budapest, II. Szépvölgyi út 18-22. In: Kisfaludi J. (szerk.), Régészeti kutatások Magvarországon 1998. Budapest 2001. 107. HORVÁTH 2002 - I Iorváth L. A.: Neolitikus leletek Dunakeszi határában. BudRég 35 (2002) 7-34. ILON2007 - Ilon G: Torony, Nagyrét dűlő (Vas megye). In: Ilon G. (szerk.), Százszorszépek. Emberábrázolás az őskori Nyugat-Magyarországon. Szombathely 2007. 74-77. ' KALICZ 1993 - Kalicz, N: Tbc early phases of the Neolithic in Western 1 lun-