A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2006-ban (Aquincumi Füzetek 13. Budapest, 2007)

A Testvérhegyi villa területén végzett feltárások újabb eredményei (Havas Zoltán)

ra. (2. kép: 6) Az, udvart, valószínűleg már annak kialakításakor 30 centiméter vastag, gazdag leletanyagot, és a villa átépítéséből származó építési törmeléket (téglák, ha­barcs) tartalmazó réteggel töltötték fel. A feltöltés tetején apróköves járószintet alakítottak ki, ami egyenetlenül lejt észak felé. Az udvartól keletre szintén valószínű­síthető további helyiség jelenléte, erre utal legalábbis a délnyugat-északkeleti faltól keletre, kisebb felületen feltárt habarcsos járófelület és lekövezés. (2. kép: 7) Az udvar északi előterében a római kori rétegek jóval kevesebb leletet tartalmaz­nak, a kőfalas periódushoz köthető objek­tum nem került itt elő, azonban két ennél korábbi (római kori) cölöplvukat, (2. kép: 8) és egv nagyobb kelet-nyugati irányú kö­zépkori árkot (2. kép: 9) azonosíthattunk. Északkelet-délnyugati iramú szondaár­kaink segítségével legalább három, a falak megépítését megelőzően kialakult, de még római leleteket adó réteget tárhattunk fel. Ezek egyikéhez köthető a két cölöplvuk, és egv erősprofilú fibula. Szintén kiemel­kedő lelet az udvar feltöltéséből származó emailos fibula. A 15. tervezett épület feltárásának kü­lönös jelentőségét részint az adta, hogv a villa jelentős új részeit ismerhettük meg, és eddig ismeretlen helyiségekről szerez­hettünk tudomást. Másrészt igazolódott az a korábbi sejtés is, hogv az, úgvnevezettt 1. és 3. villaépületek valójában egyetlen nagyobb épület részeit képezték a villa legteljesebb kiépítésének korszakában. „Bejárati komplexum" (18. és 20. tervezett épületek) ( 3. kép) A beruházó által kitűzött, és lemélyített épülctkontúrokon belül, és részben az, azo­kon keresztül múlt évben megnyitott szon­daárkunk területén folytattunk feltárást. and 3 as a common foreground. The 6.9 m long and at least 5 m wide not vet un­earthed room of which the northern wall was found at the southern cross-section, was wedged into this yard. Ehe well and the cellar unearthed bv Garádv southwest of this newest excavation area also stood in the yard. (Fig. 2: 6) The yard was filled in with a 30 cm thick laver containing a rich find material and building debris from the reconstruction of the villa (bricks and mortar) probably during its construction. A fine gravely floor level was built over it that sloped unevenly northwards. Another room must have stood cast of the yard as well based on the presence of a mortared floor level and a smala area of stone pave­ment unearthed east of the southwest­northeast running wall. (Fig. 2: 7) The Roman period lavcrs contained far fewer finds in the northern foreground of the yard. No feature from the stone wall period was recovered here, but it was possi­ble to identify two earlier (Roman period) postholcs (Fig. 2: 8) and a large east-west running medieval ditch. (Fig. 2: 9) At least three lavcrs were revealed in the northeast-southwest running test trench­es. Although these lavcrs were deposited before the wall was built they still yielded Roman finds. The two postholes and a strongly profiled brooch could be linked with one of these layers. The enamelled brooch found in the fill of the yard is yet another notable find. Hie special significance of the excava­tion of the territory of future building no. 15 was that we could studv significant new parts of the villa and identify new rooms. It could also be corroborated that villa buildings 1 and 3 were parts of a single larger building in the period when the villa reached its largest extent.

Next

/
Thumbnails
Contents