A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2005-ben (Aquincumi Füzetek 12. Budapest, 2006)
Régészeti feltárások Budapest területén 2005-ben (Zsidi Paula)
Régészeti feltárások Budapest területén 2005-ben Archaeological excavations on the territory of Budapest in 2005 A megelőző évekhez hasonlóan, 2005-ben is a fővárosi fejlesztésekhez kapcsolódó építkezések jelentették a múzeum régészei számára a legtöbb feladatot. Munkatársaink a 32 megelőző feltárás és a 40 próbafeltárás mellett, 33 helyszínen végeztek megfigvelést, terepbejárást, rövid leletmentést. Az ásatásvezető régészek 105 helyszínen, 118 megkötött szerződés alapján, 3568 napot töltöttek terepen, személyenként átlagosan csaknem 7 hónapot. Ez idő alatt több mint 166595 négyzetméter felületet kutattak át megelőző feltárás keretében, s jóval többet szondáztak, illetve figyeltek meg, dokumentáltak. A régészeti feltárások 1661 láda leletanyagot eredményeztek, mely tisztítás, konzerválás és nyilvántartás után válik majd a főváros gazdag történetének pótolhatatlan forrásanyagává. A profitorientált fejlesztések és a régészeti örökségvédelem érdek ütközéséből adódó konfliktushelyzetek mellett, mely folyamatos kísérője munkánknak, s melyhez már szinte hozzászoktunk, jelentősen megnehezítette helyzetünket az ásatások csaknem valamennyi fázisát érintő közbeszerezési kötelezettség. A törvény jelenlegi formája a régészeti kutatást végző intézményt, mint jogalkalmazót szinte megoldhatatlan nehézIn 2005, similarly to the past years, the majority of the work the archaeologists of the museum had to accomplish was connected with construction works linked with the development of the capital. Our colleagues conducted 32 excavations preceding investment and 40 test excavations, and carried out observations, field walkings and short rescue excavations at 33 sites. The archaeologists who acted as field directors spent 3568 days, that is nearly 7 month per person in average, at 105 sites according to 118 signed contracts. During this time, a surface of 166595 m 2 was investigated within the frames of excavations preceding investments, while test excavations, observations and documentation encompassed a much larger territory: The archaeological excavations resulted 1661 cases of finds, which will become an irreplaceable source for the history of the capital after cleaning, conservation and being taken into inventory. Beside conflicts that arise from the diverse interests of profit oriented developments and archaeological heritage protection, which are constantly present at our work so that we have got used to them, public procurement obligation that extended to nearly all the phases of the excavations made out situation fairly difficult. The actual form of the law brings the