A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2005-ben (Aquincumi Füzetek 12. Budapest, 2006)

Régészeti kutatások az MO körgyűrű keleti szektorának 06. lelőhelyén (Korom Anita)

a házak közvetlen közelében, többségük a feltárt település patakhoz közelebb eső, korai fázisához tartozik. A házaknál már leírt tűzheivek mellett hét külső kemen­cét dokumentáltunk. Kivétel nélkül körte alakúak és alapteréiletéik megegyezik más telepeken tapasztaltakkal. (GALLINA 2000) Kivételt képez a két munkagödörrel ellátott gödörkemence, melyek 175 X 120 centiméteres méretükkel jóval nagyob­bak a szarmata telepeken előforduló típusoknál. (7. kép) Tájolásukat tekintve többnyire délkelet, kivételes esetben dél­nyugat felé néztek, szájnyílásuk átlagosan 25-30 centiméter széles volt. Felmenő faluk esak néhány esetben maradt meg, alakjuk szerint a félgömbös formába tar­toztak. Tetőzetet tartó cölöpök nyomát három esetben tudtuk dokumentálni. A kemencék felénél tapasztaltuk, hogy sütőfelületük erősen átégett, ami hosszéi használatukra utal, másik részüknél vi­szont a faluk csekély mértékű átégettsége rövid életüket jelezte. Kz vonatkozik arra a két kemencére is, melyeket már teljesen feltöltődött gödrök fölé építettek. Mind­tlűek ashy layer and the overlying daub de­bris suggest that the house burned down and collapsed. It is characteristic of Sarmatian houses that ovens or hearths only exceptionally occur within them. Similarly on this site, none of the houses contained an oven, and hearths could be observed in only three cases. A building from the early phase and another one from the late phase of the settlement contained a quern daubed in the clay and surrounded with ash in the center of the feature, which may be cook­ing hearths. (Fig. 5) The third, somewhat oval, small hearth was found on the floor level in the middle of a house. The bot­tom was lined with shards covered with elav, similarly to ovens. Nothing implied, however, that there had been a vertical wall here or its destruction in the fill. The houses stood in three groups, rela­tively close to each other in an irregular ar­rangement. We could not observe a street system, something rarely found in any ease on Sarmatian sites. (SZALONT AI- LOTH 2000, 61) Working areas cannot definitely

Next

/
Thumbnails
Contents