A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2005-ben (Aquincumi Füzetek 12. Budapest, 2006)
Előzetes jelentés a Bp. XI. ker. Kőérberek-Tóváros Lakópark lelőhelyen, 2005. évben elvégzett régészeti feltárásokról (Horváth László András- Horváth M. Attila - Terei György)
3. kép: Vaskori ház bontás közben Fíg. 3: Iron Age house during excavation korszakot. Valamennyi objektumtípus esetében feltűnő volt a betöltésükből előkerült, erősen átégett faltapasztás-töredékek mennyisége. Az előző években az 5-ös tömbben előkerült nagyméretéi észak-déli, irányú népvándorlás kori árokrendszer további szakaszait sikerült feltárnunk, amely ezúttal kelet-nyugati irányban folytatódott a terület északi részén, az 5-6-os tömbökben. Több helyen megfigyelhető volt, hogy az árokrendszer, eredeti funkciójának elvesztése után, esetleg agyagkitermelő helyként szolgálhatott, amelyre az árokba beásott, számos, egyébiránt korban azonos leleteket tartalmazó gödör előkerülése is utal. A korszak félig földbe mélyített épületeit az 5-ös tömb déli és a 7-es tömb északi sávjában, hat-hét házas csoportokban, (5. kép) egymástól viszonylag nagy távolságban találtuk meg. Az előbb vázolt kép a 6-7-es lakótömb déli részenek feltárása után esetleg megváltozhat. A korszak talán legérdekesebb leleteit az 5-ös tömb délkeleti felében előkerült, feltehetőleg ments found m the fills was conspicuous in all feature types. We unearthed further stretches of the large north-south running ditch system from the Migration Period found in block 5 in previous years. This year the ditch system continued in an east-west elirection in blocks 5-6 in the northern part of the territory: We could observe in several places that after the ditch system lost its original function it may have been exploited as a clay extraction pit. lliis seems to be supported by the occurrence of many other pits dug into the ditch containing contemporary finds. The semi-subterranean houses of the period were found in groups of six to seven houses, (Fig. 5) situated relatively far from each other in the southern zone of block 5 and in the northern zone of block 7. The above picture may be modified after excavation of the southern part of residential blocks 6-7. Perhaps the most interesting finds from the period were an iron smelting furnace found in the southeast half of block five (Fig. 6) and a house in block 7 with a repeatedly renewed floor. (Fig. 7)