A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2004-ben (Aquincumi Füzetek 11. Budapest, 2005)

Szondázó jellegű kutatás a Bécsi út 260. számú telken (Havas Zoltán)

í. kép: Újkori földút részlete Fig, I: Detail of an Early Modem dirt-road felé a mai nyomvonaltól. Nem kivétel ez alól az a körülbelül 6 méter széles, 60 centiméter vastagon lekövezett út sem, amit csak igen keskeny sávban és metszetben volt lehetőségünk dokumentálni. Utóbbi utat nyugatról kisebb mesterséges töltés dombvonulata kísért, aminek a túloldalán már az 1880-as évekig folytatott szőlőművelés nyomai voltak dokumentálhatóak; az egvkori tőkék köré összehúzott kupacok a filoxéra pusztítása után, és a hegy felől érkező üledék lerakódása során is épen maradtak. (2. kép) Miután meggyőződtünk róla, hogy a történeti rétegeket jóval méh ebben kell keresnünk, az árok nyugati szakaszát lépcsőzetes kialakításban, legmélyebb pontján a felszíntől számított 3,20 méterig bontottuk ki, de az altalajt esak egy keskeny szondában, 3,70 méter mélyen értük el. A terület modern feltöltése az árok nyugati végén elérte a 2 métert is, alatta azonban a természetes üledékréteg csak could be identified with the previous track of Bécsi Road since their direction was significantly different (towards the hill). The same is true of the approximately 6 m wide road with a 60 cm thick pavement, which could be documented along a very narrow stripe and in cross-section. A smaller artificial embankment ran along the western side of this road. Bevond this bank, traces of vineyards functioning until the 1880's could be found. The earth piles gathered around the former vine-stocks survived after the phylloxera devastation and despite the deposition of the soil eroded down from the hill (Fig. 2). After it was discovered that the historical hivers lav much deeper, we proceeded in steps down to a depth of 3.2 m from the surface in the western part of the trench. Even so, the the subsoil was reached only in a narrow test pit at a depth of 3.7 m. The modern fill attained a thickness of 2 m in the western end of the trench, while the natural sediments could be followed onlv until the middle of the western section of the trench. This layer probably originally thinned out in a westerly direction and a larger part of it was destroyed. The humus laver, which was under cultivation in the modern period, appeared to be 50-60 cm thick. It contained sporadic Roman material, which became more abundant in the vicinity of the stone wall unearthed along a length of 17 m at the western end of the trench. The layer partly covered the wall and partly accumulated to its south. A badly worn coin, which probably dates from the Constantine dvnastv, was found above a collapsed stretch of the wall. The east-west oriented wall (Fig. 3) had neither a foundation nor was it mortared. The repeated mending and renovation events can be traced in