A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2004-ben (Aquincumi Füzetek 11. Budapest, 2005)

A Ladik utcai temető újabb részletének feltárása (Budai Balogh Tibor)

telén téglákból nagy műgonddal falazott sír, amelynek tájolása észak-déli, vagy dél-északi volt. (A téglák korának megha­tározásáért Havas Zoltánt illeti köszönet). A sírkerten kívül egy vagy két alka­lommá] találkozunk még nyugat-keleti, kelet-nyugati, dél-északi, délkelet-észak­nyugati és délnyugat-északkeleti tájolással is. Különösen érdekes az a szuperpozíciós szituáció, ahol 3 bolygatatlan sír nyugodott egymáson. A legalsó délkelet-északnyuga­ti, a középső szinte teljesen nyugat-keleti, míg a legfelső az uralkodónak mondható északkelet-délnyugati tájolást mutatott. A csontvázak megtartása az épített sírokban, a kevés in situ vázcsont alapján, jónak mondható, a fakoporsós temetke­zések és a földsírok esetében lényegesen gyengébb, különösen a temető általunk még megfogható szélén, amely a ké­sőbbiekben elöntéses területté vált. Az értékelhető testhelyzetű csontvázakat, egv magzati pózban fekvő csecsemőt leszámítva, nyújtott pozícióban, hanyatt fektetve helyezték sírba. A lábak egy­más mellett, a karok a mellkason vagy a medencecsonton keresz.tbefektctve nyu­godtak. A csontvázak fogsora feltűnően egészséges, az esetek túlnyomó többségé­side the southern graveyard: one to the southeast-southwest and one to the northwest-southeast. The graves with the two different orientations were not spatially separated. Looters had scattered the contents of the graves around the graveyard. In two cases, bones from the undisturbed legs and feet attested to a southwest-northeast orientation. (Fig, 5) The orientation of the graves perpendicu­lar to these above-mentioned graves seems to have been southeast-northwest based on the bones of the upper part of the bodv pushed into the corner of a stone casket grave. The grave, which was carefully built from high quality, unstamped bricks of the Severus period was otherwise alien to the burial system. It had a north-south or a south-north orientation. (I am grateful to Zoltán Havas for the identification of the age of the bricks). There were also a few examples of west-east, east-west, south-north, south­east-northwest and southwest-northeast orientations outside the graveyard. The superpositional situation where 3 un­disturbed graves lay over each other is especially interesting. The lowermost was oriented southeast-northwest; the middle

Next

/
Thumbnails
Contents